németországi választási tudósítás

Eddig sem nagyon politizáltam a blogon (hacsak nem tágabb értelemben vesszük azt), mint ahogyan a való életben sem igazán, ezúttal sem lesz ez másképp. Szeptember végén a világ szeme ide fordult, hiszen nem kisebb volt a tét, mint hogy marad-e posztján Angie, az antinő kancellár, illetve hogy lesz-e No-nak végre meleg külügyminisztere (ha már más kisebbségeket pl. török származású politikust nem sokat láthattunk eddig a n. nagypolitikában), valamint hogy a kalózpárt vagy a szélsőjobb jut-e be a szövetségi parlamentbe. Nos, azóta természetesen mindez kiderült, de azért egy (e)migráns szemével, aki itt nem is szavazhat és ezért érdeklődéssel (engem is érint az eredmény, ha itt élek még pár évet) ámde szórakozva és indulatmentesen követheti az eseményeket, mégis csak érdekesebben fest a dolog a száraz tényeknél. Természetesen magyarként az ember mindig próbál párhuzamot vonni a jól ismert magyar pártokkal és azok viselkedésével. Ha csupán a nevüket és a bal-jobb skálán való kb. elhelyezést tekintjük akkor a legtöbb n. pártnak megvan a magyar megfelelője (vagy fordítva, ahonnan nézzük). De a legalábbis részben eltérő történelmi helyzet, az ország méretei és egyéb különbségek miatt ennek a párhuzamnak valójában nem sok értelme van.

Gyors kiindulóhelyzet: az utóbbi ciklusban az ún. nagykoalíció volt kormányon, azaz a polgári támogatottságú kereszténydemokraták (CDU) és a munkásosztály által favorizált szociáldemokraták (SPD) próbáltak egy nagy "középpé" pépesedve irányítani az országot, Merkel kancellárnővel (CDU) az élen. Ennek következtében mindkét párt arculata fellazult, elmosódtak a határok, néhány erőtlenül végigvitt látszatreformon túl nem sokra futotta, azon kívül hogy mindketten jelentősen veszítettek népszerűségükből.

Ez tehát eleve helyzetbe hozta a kisebb pártokat, amelyeket röviden bemutatnék. Elöljáróban még annyit hogy No-ban minden pártnak van egy színe, bár a vörösből itt is kettő van, nesze neked elvtársi összetartozás. A két nagy színei: a CDU a fekete, az SPD pedig vörös. Aztán van a liberális-polgári FDP, vezetője Guido Westerwelle, aki másságát sok éve nyíltan felvállalva a felsőbb polgári osztály valamint a vállalkozások érdekeit képviseli leginkább, jelentős adócsökkentéseket ígértek, kevesebb állami (és egyben szociális) szerepvállalást. Nekik is sikerült megkaparintaniuk egy szeletet a szivárvány színeiből, az ő színük a sárga. Ott vannak az egyre népszerűbb zöldek (Die Grünen), akik a legnyitottabbak az egyenjogúsági kérdésekre és ebből következően a migránsokra (soraikban egy szimpatikus feltörekvő török származású, magát svábnak valló politikussal, Cem Özdemirrel), és hagyományosan az atomenergia nagy ellenzői. Színük a nevükben. Aztán ott van A Bal Párt (Die Linke), amely tömöríti az NDK-s kommunista párt, a SED utódpártjának, a PDS-nek a híveit, valamint számos opportunista és romantikuskomcsi ny-német politikust, és mindazokat akik komolyan gondolják, és emiatt számukra az SPD túl kevéssé szocialista. Ők osztoznak a vörös színen az SPD-vel. Talán a sok színvak hímnemű szavazóra való tekintettel, a vörös különböző árnyalatainak használatától megkímélték a lakosságot. Aztán ott van a szintén kereszténydemokrata CSU, amely tulajdonképpen a CDU bajor szárnya. Ez olyan, mintha mondjuk lenne a Fidesz, de csak Győr-Moson-Sopron megyében másképp hívnák, mondjuk úgy hogy Csipesz. Őket nem is érdemes külön említenünk, és saját színük sincs nekik, ők is feketék, mint vakond szájában a negró. Konzervatív politikusaik magánéleti botrányai már-már a britekére hajaznak. Aztán jönnek a mégkisebb pártok. Ezekből még néhány említést érdemel. A Kalóz Párt (Piratenpartei) nemrég tűnt fel a n. politika égiszén. Nem rendelkeznek átfogó saját programmal, zászlajukra halálfej helyett azonban az adatvédelmet és mindennemű digitális tartalom ingyenessé és legálisan hozzáférhetővé tételét tűzték, önerőből épülő demokrácia jó példája, listavezetőjük egy harmincas programozó aki a kampány idejére háromhavi fizetés nélküli szabadságot vett ki. Mivel a n. népnek is elege van abból hogy az állam bekameráz mindent, enmagának viszont nincs éppen üvegzsebe, elég népszerűek már, de saját színnel még nem rendelkeznek. Akik ez utóbbi problémát névválasztásukkal megelőzték, ők a Bíbor Párt (Die Violetten), akik a spirituális politikáért szállnak síkra. Wtf? - kérdezheti elsőre bárki, hiszen ezért ez némi magyarázatra szorul. Aki ezoterikus világjobbítókra, megtért cukrosbácsikra és hosszú, lobogó ősz hajú, lenvászon lebernyegekbe burkolt hölgyekre gondol, nem jár messze a valóságtól annyira. Aztán van a Republikánus Párt (REP) amely kissé populista módon az EU-tagság, a multikulti és mindazon vívmányok ellen van amely kicsit is szimpatikussá teszi ezt az országot mások számára. Létezik még Marxista-Leninista Párt (MLPD), amely a nyugati oldalon virít, azaz főleg olyanokból áll akik ezen eszméknek sosem voltak kísérleti alanyai. De a plakátjaik és szlogenjeik bármikor feltűnés nélkül felcserélhetőek lennének mondjuk az ötvenes évekbeli rákosista propaganda anyagaival mind képi világukat mind tartalmukat tekintve és ez nem vicc. Most a választások után szerintem jó áron megszabadulhatnak levett plakátjaiktól retró kávézók javára. Utolsóként nevesíteném még a szélsőjobb pártot (NPD) amely talán az a párt, akihez még a legkönnyebben található olyan magyar párhuzam amely nem is sántít annyira. Helyettesítsük csak be minden probléma forrásaként a cigányságot az idegenekkel illetve törökökkel, a többi ugyanaz. Színük hagyományosan a barna.

Lassan elérkezett a választások napja. A. a levelező választás mellett döntött, ez a legkényelmesebb, bár "az urna házhoz jön" szolgáltatást akár a temetkezési iparban is alkalmazni lehetne. A másik ok az, hogy meg akarta mutatni nekem a szavazócédulát. Nagyon érdekes volt a körzetünkben a jelöltek listája, felér egy szociológiai kutatás eredményével. Hat jelölt volt a mi körzetünkben, az érdekes az volt számomra hogy meg volt adva a foglalkozásuk és a lakhelyük is: a szocdem jelölt neve alatt csak annyit olvashattunk hogy o.gy. képviselő. Hogy ezenkívül is csinált-e valaha valamit, az nem biztos, mert. R., az Opelváros igencsak vöröslik, tehát lehet hogy az illető már időtlen ciklusok óta mindig indul és bekerül. A kereszténydemokrata jelöltnek furcsán ismerős volt a neve, de csak annyi állt alatta hogy ügyvéd és jegyző. Aztán rájöttünk hogy honnan ismerős: ő a n. védelmi miniszter, aki az utóbbi hetekben az afganisztáni események miatt folyton magyarázza hogy "de ez nem háború..." (aha, nemzetközi jog szerint nem az, gyakorlatilag viszont igen, első kézből hallottam beszámolókat a bevetésből visszatért katonáktól). Lakhelye a festői fekvésű rajnamenti Eltville, nem munkáskörnyék az biztos. A liberális jelölt ügyvezető igazgató és egy környéki nagyobb város lakója, ez is hozza a papírformát. Tovább nézve a listát, a zöld jelölt egy biológusnő (ez szinte már vicces), a felvilágosult Frankfurtból. Végül a maradék kettő a baloldali mentősasszisztens (szociális véna) és a szélsőjobb szakács, utóbbi egy r-i kietlen lakótömbben lévő kiutalt bérlakás lakója, biztosan elégedett a helyzetével és piszkálja a csőrét hogy az Opel-gyárban a törökök jobban keresnek.

Na de ilyen felállásból, vajon mi sülhet ki és ki mennyi százalékot kapott a fentiekből? Természetesen mindenki az új koalíció összetételét találgatta, hiszen az elég világosan látszott hogy egyik nagy párt sem lesz képes egyedüli kormányzásra. A pártok színekkel való jelölése miatt még egy érdekesség, hogy a várható kormányokat a közbeszédben Jamaika-koalícióként (fekete-sárga-zöld, vajon tudják-e hogy a jamaikai zászlóban a fekete szín a szegénység jelképe?), Malawi-koalícióként (fekete-vörös-zöld), fehérorosz koalícióként (vörös-vörös-zöld) vagy egyszerűen ha nem találtak megfelelő nemzeti lobogót akkor csak fekete-sárgaként aposztrofálták (elméletben még számtalan, ámde nagyrészt teljesen irreális kombináció létezhet, zászlófetisiszták előnyben). Végülis, ez utóbbi lett a nyerő, polgári-liberális kormány alakult, jön az adócsökkentés (reméljük minket is pozitívan érint) és kissé fékezik a féktelen állami beavatkozást és mentőakciókat. Jelenleg zajlanak a koalíciós tárgyalások, Westerwelle úr mint reménybeli külügyminiszter azonban új hangot ütött meg amikor is a BBC egyik angolul kérdező riporterével közölte hogy ez itt kérem No., tessék németül kérdezni (arra hivatkozva hogy Angliában is angolul teszi fel a kérdését egy német riporter egy angol közszereplőnek). Maga W. beszél angolul, így most zajlanak a találgatások, vajon mi is késztette erre az akcióra, volt-e mélyebb üzenete. Összességében a választások nagy vesztese a szocdem SPD (profilvesztés a nagykoalícióban tett engedmények miatt), és nyertesei a kis pártok. Három kisebb párt is 10% feletti eredményt ért el, a liberálisok, a zöldek és a baloldal. Ez szerintem nagyon egészséges elmozdulás a kétpólusosság megszűnése felé. A mégkisebb pártok közül a Kalózpárt szerezte a legtöbbet, 2%-ot, nem kis örömömre megelőzve a szélsőjobbot. Természetesen voltak érdekes és beszédes regionális különbségek de ezekre most már tényleg nem térnék ki.

Nagy a feladat, sikerül-e az új koalíciónak kivezetnie a n. népet a gazdasági válságból és az égető szociális problémák tengeréből (mint Mózesnek a zsidóságot Egyiptomból, bár ez a hasonlat azért valahogy sántít). Azért nagyon rossz nem lehet a kiindulóhelyzet sem, ha egy országban a legnépszerűbb politikus a blogomon korábban már hosszú neve kapcsán említett Guttenberg (CDU), a jelenlegi gazdasági miniszter. Ő jóban van a koalíciós partner élén álló W.-vel (olvastam a Bunte-ban amely a helyi Story magazin) szóval van esély hogy lesz elmozdulás a tötyörgésből.

Még a választások előtt elérhető volt a spiegel.de weboldalon egy "Wahl-o-mat" (kb: választó-mata) nevű teszt, amelynek segítségével belőhetjük saját pártpreferenciáinkat. Érdekességből én is kitöltöttem a tesztet, nagyon tanulságos volt, az élen nálam a Kalózpárt végzett, majd jött sorban a többi kicsi (hogy melyek és milyen sorrendben, maradjon az én titkom), végül legalul a két nagy párt (félek, a két nagy Mo-on is hasonlóan végezné nálam mostanság, egyéb práhuzamokat azonben nem vonnék a magyar és n. nagy pártok között).

Végül a fenti kép margójára: hogy csak szerintem mutatja-e Merkel asszony a képen a női nemi szerv nemzetközi jelét, azt nem tudom (és ha így értelmezzük, vajon mit jelenthet: mélyértelmű felkínálkozást koalíciós partnerként? Vagy: "nőként is a csúcsra juthatsz, nekem legalábbis a politikában már sikerült egyszer." Vagy: nem a saját orgánumát mintázza, hanem a n. nép anyukájáét burkolt fenyegetésként amennyiben nem szavaznak rá elegen? Mindesetre amikor először megláttam ezt a képet óriásplakát formátumban éppen a volán mögött ültem, mögöttem pedig A. jött motorral. Szóval éppen álltunk egy piros lámpánál amikor megpillantottam a CDU pr-osainak remekét, majd a visszapillantóban A.-nak integetve felhívtam az ő figyelmét is a képre. Van tehát minimum még egy ember akinek ugyanez ugrott be, szegény majdnem le is esett a motorjáról (a kép forrása: http://www.bilder.cdu.de/)