StuttgART

#1 - Boris Vian

Egyik kedvenc íróm, ezért örömmel láttam hogy a stuttgarti francia hetek keretében előadás lesz róla. A dolog egyetlen hátulütője volt, hogy az előadás egy nyugdíjasklubba volt meghirdetve. Mondjuk nyilvános és ingyenes is volt, ezért nem haboztam, úgy döntöttem, megyek kicsit leszorítani az átlagéletkort. Nem bántam meg, gimnazista korom óta tartó rajongásom csak nőtt. Egy nagyon jó fej francia nő tartotta az előadást, B.V. életéről és műveiről, diákkal, sanzonokkal fűszerezve, úgy beszélt róla mintha még személyesen ismerte volna (mondjuk nem kizárt, ő sem volt már mai csirke). B.V. a huszas években született és nőtt fel Párizs közelében egy bohém de nagyon védett, szeretetteli családi közegben. Szívbetegsége következtében a szülei méginkább igyekeztek óvni, szemükre is vetette később hogy nem készítették fel az élet csúnya dolgaira (hiába, a szülőkkel mindig pont az a baj). Dehát tudták, és maga B.V. is tudta, hogy számára minden nap ajándék. Így is élt, két végén égette a gyertyát. Viszont egyáltalán nem céltalanul önpusztítva, sőt, nagyon is teljes és alkotó életet élt. Életműve akár 3-4 egyenként 100 éves kort megérő embernek is dicsőségére válna. Sikeres mérnök volt, fel is talált egy-két kisebb dolgot. Sikeres jazz-zenész volt, a párizsi Saint-Germain-des-Prés negyed akkoriban virágzásnak induló pinceklub-kultúrájának egyik ismert alakja (trombitán játszott, amit szívbetegsége miatt sajnos egy idő után abba kellett hagynia). Ott élőben hallgathatta a maguk idejében Miles Davis-t, Duke Ellington-t, illetve barátainak tudhatta a kor jelentős francia gondolkodóit, Jean-Paul Sartre-t és Simone de Beauvoir-t is (a fenti képen ők vannak előtérben, a másik pár B.V. és első felesége). Egyik további hobbija az oldtimerek voltak, volt neki több ilyen autója is (10-es évekbeli első automobilokról van szó), ezeket maga bütykölgette. Megrögzött háborúellenes volt, több ilyen témájú írása is megjelent. Legkifejezőbb talán A dezertőr c. verse amely egy képzelt levél az akkori francia elnökhöz. Arról szól, hogy egy háborús behívót megkapó férfi kifejti az elnöknek hogy különösen az bosszantja hogy még szerda este előtt kell elindulnia, pedig neki programja van és amúgy meg nincs kedve másokat öldökölni és bántani, úgyhogy ő bizony dezertálni fog. A polihisztor életmű csúcsa az írásai: néhány regény, színmű, versek és sanzonok (meghallgattunk egy felvételt is, amelyen saját maga énekel). Szürreális és nagyon finom nyelvi humorú (nehéz is jól fordítani, de például a magyarítások sokkal jobbak mint a német fordítások, például a Venyigeszú és a plankton-beli baszoba németül "csupán" Bumsraum) írásaiban megjelenik mindaz ami fontos volt neki, Duke Ellington zenéje, a pacifizmus, az autók, az igaz szerelem, a képtelen és fantáziadús masinák (a Tajtékos napok-beli koktélkeverő zongora amit Colin épít, zseniális - minden billentyű egy-egy összetevő), a bürokrácia logikátlan lehetetlenségei. Érdekesség, hogy első komoly figyelmet kapó és botrányos fogadtatású regényét Köpök a sírotokra címmel Vernon Sullivan álnéven publikálta és saját magát csak a "fordító" szerepében tüntette fel. A regény egy megletősen politikailag inkorrekt és felkavaró írás, az észak-amerikai feketék helyzetét sajátos módon mutatja be. A regényt az USA-ban egyszer sem adták ki, gyakorlatilag a mai napig tiltólistás.
Egy nagyon szimpatikus és szeretetreméltó zseni volt, a fekete humor apostola, már csak azért szeretnék franciául jól megtanulni hogy eredetiben olvashassam egyszer. Orvosai 40 évet jósoltak neki. 39 éves korában, az általa írt egyik színpadi darab ősbemutatóján vitte el egy végzetes szívroham. Franciaországban iskolai tananyag. Németo-ban (hangsúlyozom, a rossz és hiányos fordítások miatt is) alig ismerik, elvétve kapható, néhány könyv csak antikváriumban. A. sem kattant rá, pedig megvettem neki már három könyvét is németül (sőt, amikor kitettem róla egy kis képet ami az egyik könyvben volt róla az egyik polcra, közölte hogy tegyem el, olyan morbid mintha a halott nagypapám szelleme lenne, tény hogy kissé borúsan néz rajta). Mo-on sokkal több műve kapható és ismertebb is.

#2 - Mando Diao

Nem vagyok meggyőződve, hogy ha eddig nem hallgattam éjjel-nappal Mozartot akkor a baba miatt ennek változnia kéne. Inkább megkíséreljük a gyermek zenei ízlését a mienkkel hasonló irányba terelni. Irány tehát a svéd zenekar koncertje (azért remélem nem csak üvöltő indie-rockra fog tudni elaludni hajnali 3-kor). Óvatos duhajok révén annyi engedményt tettünk, hogy nem a küzdőtérre vettünk jegyet hanem ülőhelyre. Még soha nem voltam rockkoncerten ülve, kicsit tartottam tőle hogy nem lesz olyan élmény vagy hogy körülöttünk csupa...hm...fiatalos lelkű lesz. Ezzel szemben többé-kevésbé aranyosan csápoló tinikkel voltunk körülvéve és annyira bejött így egy kényelmes széken hallgatni és nézni a koncertet, közben tolongásmentesen kisurranni sörért almaléért, és nem félni hogy mikor kell, mint a múltkor, tettlegesen arréblökdösnöm egy részeget aki le akar smárolni/önteni sörrel, majd a végén elsőként elérni a metrót, hogy lehet hogy ezentúl ciki-nem ciki ezt preferáljuk majd. A MD-ben egy csomó jo dolog van, pl. külön élmény a koncert alatt futó videóinstalláció. Vicces volt, a "Gloria" közben pl. archív szőke svéd nős jelenetek futottak a háttérben, aki olyan hetvenes évekbeli Charlie angyalai-külsővel rendelkezett, mondtam is A-nak hogy látod, lehet hogy majd a mi fiunk is ír egyszer egy dalt nekem... Aztán az is tök jó hogy két énekes van, és nagyon jó a hangjuk, persze az egyiket, a kicsit rekedteset jobban szeretem (azt hiszem ő Björn). Röviden: az alkoholmámor, a füstös ruha és az izomláz nem elmaradhatatlan kellékei egy könnyűzenei koncertnek ahhoz hogy élvezni lehessen. A fülzúgás maradt az egyetlen, de ez még belefér.

#3 - Cannstatter Wasenfest

Na jó, ez a müncheni Oktoberfest-hez nagyon és egyre inkább hasonlító népünnepély a kakukktojás, Stuttgart Bad Cannstatt névre hallgató keleti negyedében zajlik október eleje felé, két héttel a nagy testvérünnepély előtt. Mintegy kemény fél órát töltöttünk el az óriás vásári forgatagban, amely egy hatalmas vidámpark, sörsátrak és dirndlit viselő tinik (divat lett itt) elegye. Óriási tömeg volt, lépni nem lehetett, alkoholmentes sörikém megszerzésével telt az egész fél óra. A ringlispileket és szabadeséses kütyüket két okból hanyagoltuk: egyrészt nem javallott a centrifugális és centripetális, valamint a gravitációs erők hatványozott hatásának kitenni a gyermeket (és engem se) másrészt egy menet kb. 10 EUR lett volna, ennyiért més módon több szédületes örömben lehet részünk. Az 1 km/h sebességgel robogó óriáskerék talán még a kilátás szempontjából jópofa lett volna, mert gyönyörű idő volt, de a társaság elvetette. Persze a sörsátrakba bejutni meg foglalás nélkül lehetetlen volt, ezt mondjuk egyáltalán nem bántuk. Igazából egy óriási, túldrágult, össznépi totális lerészegedésről van szó, mindez rendkívül szar n. slágerzenére. Felfedeztem egy ungarische lángos-sütő standot is, ami legalább annyira volt hiteles, mint Stuttgartban a bajor kultúra.