intranacionális költözés

Megfogadtam (ismét) hogy évekig nem szeretnék költözni. Ezúttal azonban nem csak az az oka hogy nagyon kimerítő, költséges és utálatos dolog, hanem az is hogy úgy érzem, jó helyre érkeztünk minden szempontból. Egy része magyarázható: szebb, tágasabb, világosabb a lakás. Van kertünk, featuring a cseresznyefa, meg kandalló a nappaliban.

Nem annyira meglepő módon viszont 200 km-re költözni nem sokkal egyszerűbb mint 1000 km-re. Ugyanúgy nincs benne, hogy "visszaszaladok gyorsan a csavarhúzóért, ott hagytam a konyhapulton". Teherautóval, valamint izomerővel és sok szabadidővel rendelkező ismerőseink csekély száma miatt ismét profi segítséget kellett igénybe vennünk. Tavaly a magyar költöztető brigád viszont sokkal profibb volt, ügyesebbek, gyorsabbak és szorgalmasabbak is voltak. A mostani német cég emberei óránként félórás cigiszünetet tartottak, tönkretették két szekrény hátulját (majd fizetnek ezért valamennyit remélem), összevissza pakolták le a dobozokat a lakásban úgy hogy napokig ha valamit kerestünk, kb. 20 dobozba kellett benézni hogy ott van-e. A kipakolás napján az új lakásban (az előző napi bepakolástól elrettentve?) két emberük a négyből nem bukkant fel a másik kettő meg a mi nagy bosszúságunkra, így két-három órával később sikerült keríteni két alkalmi rakodót. Végülis, minden jó ha a vége jó, megérkeztünk és most így másfél héttel az akció után egész emberi kezd lenni a lakás, tegnap például már képeket is feltettünk a falra...A. szinte minden másnap este tüzet rak a kandallóban pedig még egyáltalán nincs hideg, de annyira élvezi. Talán az is okozza, hogy csak nagyon kevés tévéadó jön be egyelőre és a hiányzó civilizációs tűzadagját (vö. "tűzbe bámulás a vadászat után") a hagyományos elemmel kénytelen pótolni, á la back to nature.

Minden este ülünk a kanapén és gyönyörködünk a naplementében, a Mercedes-gyár tetején forgó csillagban és a most zajló stuttgarti "oktoberfest" azaz a Cannstatter Wasenfest egyik óriáskerekében, a tévétoronyban valamint a szőlőhegyekben (a város területének mintegy fele zöldterület, ennek is jó része szőlő) és hallgatjuk a szomszédos templom harangját. Mindebben van valami megnyugtató. Napközben úgy szervezzük a dolgokat hogy A. vadászik én pedig gyűjtögetek, mozdulunk az ún. hagyományos nemi szerepek irányába, ami új és szokatlan helyzetek elé állít minket, de most még korai lenne bármit is leszűrni ebből. Apropó vadászat, A. új munkahelyén a HR-es nagy örömmel adta át neki a cég új munkatársaknak járó 25 eurós fodrász-utalványát, A. próbálta rezzenéstelen arccal átvenni. Állítólag a jelenet közben már a HR-es is érzékelte a helyzet komikumát ti. A. régebb óta kb. 1-2 mm-esre nyírt hajmaradványokat visel a fején, amit én magam vágok (vajon háztartásban nyújtott természetbeni szogáltatásként az adóbevallásban majd szerepeltetnünk kell-e?). Na mindegy, majd utánajár hogy én is felhasználhatom-e az utalványt, de az IT-szektorban töltött évek után megvolt a kultúrsokk, kellett neki egy divatcéghez menni ugye (na jó, itt is az IT-n kötött ki azért).

Mindezek mellett végre megvan az "ez az" érzése, meg hogy itt jó lesz, mind a városban, mind a környéken, jó lesz itt élni. Jelenleg hormonális okokból burjánzó fészekrakási ösztönömnek több se kell, naponta elmondom A.-nak hogy itt akarok maradni pár évig. De ő is hajlik rá azért, mert bármennyire is rugalmasak meg kozmopoliták vagyunk, azért öregszünk és mindennek van határa. Odáig jutottam hogy még Berlin eszménye is kezd kissé elhalványulni, pedig az nagy szó nálam.....