2008. október 24., péntek

hun vágy

Konkrétan nem az Attila-korabeli szexuális szokásokat szeretném taglalni, hanem az a helyzet, hogy, hamarabb mint gondoltam, eljött az az idő, hogy vágyom Magyarországra. Vonakodom leírni, hogy haza, mert home is where your heart is (gy.k. ahol a szíved, ott az otthonod), meg a lakásunk, amely valóban igazi otthon (annak köszönhetően hogy házastársi közösségünk egyik tagjának van ahhoz érzéke, hogy a pink kárpitot a zöld falhoz, az öt elem egyensúlya a térben stb., a másik tag pedig segít mindezt beszerezni, felszerelni, odatolni, de nem mondja hogy a fengshui hülyeség) is ITT van, de akkor is. Az embernek mindig az kell, ami éppen nem elérhető. Persze az eddigi posztok alapján, ami N. országot rendkívül kietlennek festi le, lakhelyünket pedig borzalmas iparvárosnak (legutóbbi anyaországbéli látogatóink meg is jegyezték, hogy "nna, nem is olyan szörnyű ez a város, aszittük a blog alapján hogy sokkal rondább"), a honvágy érthető is. Amúgy, adós vagyok néhány pozitív leírással is, mert azért itt is vannak szép (tájak), gyors (autópályák), olcsó (sörök), kellemes (emberek) dolgok, és igazából tök jól elvagyunk itt és különben is a seggünket a földhöz verhetjük hogy euróban kapjuk a fizunkat. Bár szegény német gazdaság is nagy bajban vagy, egyem a szívét, a daxli tegnap 3 éves mélypontján volt, nagyon aggódunk hogy mi lesz, lehet hogy nemsokára az átlag n.polgár kénytelen lesz megint aljamunkát végezni az ezereurós munkanélküli segélye helyett, jujj. Mégis, hiszitek-e vagy nem, mintegy alig 3 hónap után, elfogott a honvágy. Pedig már tettünk ellene, megelőzésképp két hete elmentünk itteni magyar étterembe - elveimmel teljes ellentétben, mivel általában az itteni ungarische gulasch semmiben nem különbözik a nnép többi 367-féle barna szószban úszó húsételétől, de A. ragaszkodott hozzá - és iszonyú kellemes meglepetésben volt részünk. Tényleg olyan volt, mint otthon, és mivel nem vagyunk annyira gasztrobunkók, merem állítani, hogy kifejezetten jó is volt, ez azt jelenti, hogy mondjuk verte az átlag magyar éttermi színvonalat (különben is, ott is nagyon nehéz igazi magyaros, és tényleg jó éttermet találni, ahol mondjuk a hortobágyi palacsinta tölteléke nem az előző heti húsmaradékok darálva, hanem esetleg emlékeztet a Gundel-féle Kis magyar szakácskönyv receptjére, de legalábbis minimum a Horváth Ilona színvonalat megüti). Persze, magyar családi vállalkozásról van szó, és miután a németül beszélő pincér elkapta családi egyvelegnyelvünk egy-két magyar foszlányát, azonnal váltott magyarra és még kedvesebb lett mint előtte, pedig addig sem próbált minket elűzni a vendéglátásban néha sajnos tapasztalható keresetlen modorral. Egyébként meg, néha én is főzök itthon olyat amibe teszek fűszerpaprikát, meg állandóan az emerkettőpetőfirádió megy onlájn (az időjárásnál le szoktam venni a hangot, hogy ne frusztráljon annyira hogy itt mondjuk állandóan 10 fokkal hidegebb van, sőt, neadjisten még a Balaton vízhőmérsékletét is meg kell hallgassam, na már csak az hiányozna). Ennek a rádiónak a hallgatása persze egyben azt is szolgálja, hogy megtudjam, hogy az egyik albérlőnk, egy nagyon szimpatikus hírszerkesztő jó egészségnek örvend-e. Minden fontos emberrel és családtaggal tartom - próbálom tartani a kapcsolatot, ahogy sikerül persze. Meg ez aztán mindig mindkét félen is múlik. De azt akartam ebből kihozni, hogy nem is konkrétan az emberek hiányoznak, hiszen ott a skype, e-mail, sőt, a legbátrabbak már személyesen is elmerészkedtek hozzánk Ormányházára (Rüsselsheim szó szerinti jelentése, és aki azt hiszi hogy Bugyi a röhejes helységnevek csúcsa, azok számára már készül egy szószedet az itt található elképesztő nevű városokról, a szomszéd falu pl. Gyűlöletluk). A hangulat, a nyelv, az életérzés hiányzik, minden olyasmi tehát, ami itt nincs, vagy nem olyan....Például, tudvalevőleg a világ legrövidebb könyvei közé tartozik A német humor ezer éve (ezen a ponton, meg kell jegyezzem, hogy A. - nem csak ebben - rendkívüli kivétel, aki ismeri, az tudja, mondjuk szerintem elég bizonyíték hogy megtanult magyarul annyira, hogy szóvicceket gyárt), és én nem tudom, hogy az én abszurdba hajló fekete humorom tipikusan magyar-e, de nagyon fárasztó minden poén után elmagyarázni a riadt tekintetű kollégáimnak, hogy "vicc volt...." (mondjuk 90%-a a közvetlen kollégáimnak a német hadsereg volt tisztje, lehet hogy ez is belejátszik, bár a kényes történelmi vicceket azért kerülöm, nem szoktam például megkérdezni tőlük, hogy a nagypapinak van-e még otthon a pincében egy kis auschwitzi szappanja wehrmachtos csokija). Aztán amúgy, a teljesség igénye nélkül: úgy elmennék az (állítólag megújult) Toldi moziba értelmes filmet nézni (itt ráadásul mindent szikronizálnak, a feliratos film eredeti nyelven gyakorlatilag nem létezik, egyszer mentünk moziba itt eddig, kinéztük az egyetlen frankfurti mozit ahol a Burn after reading (magy: Égető bizonyíték) című naggyonjó film angolul ment, na lekéstük ezért sajnos kénytelen voltam dzsordzsklúnit németül hallgatni, és bár az én fülemnek igazán nem idegen e nyelv, de azért vannak határok), az Andrássy útra sétálni, a Rudasba fürdeni, a budaörsi kőhegyre, csak úgy hétvégén Pécsre, vagy a Borsodi dombságba, vagy akárhová....csak lehessen 5 kilométeres körzetben túró rudit kapni.

2008. október 6., hétfő

törökök és tabuk

A törökök nem keverednek a vízigótokkal, bár lehet hogy mindkét csoportnak jó lenne. Ha mégis megtörténik, mindkét csoport kiveti magából a vegyes párt. Igen, ny-európa egyik legfejlettebb országában járunk, nem Pakisztánban. Ami felett én szerintem én még évekig nem fogok tudni napirendre térni, az a borzalmas társadalmi kétszínűség és szőnyeg alá söprés, ami itt megy. Már eddig is rengeteg ellentétes jelenséget figyeltem meg, és nagyon örülök hogy valamelyest kívülállóként tehetem ezt. Az persze nem német jelenség, hogy van egy társadalmi csoport akikre rá lehet fogni minden problémát, láttunk már ilyet máshol is. Az sem olyan meglepő, hogy az adott ország, egyébként nyilván nagyrészt önkéntes munkanélküliekből és egyéb lúzerekből álló neonáci csoportjai is ellenük vannak. Az viszont már sokkal pikánsabb, hogy mindez egy olyan országban történik amelynek tanulnia kellett volna belőle, mi történhet, ha egy etnikumot vagy vallási csoportot üldözünk. Jó, az "üldözés" ezúttal nem hivatalos, sőt, hivatalosan az van, hogy nemsokára hatalmas új mecset épül Köln belvárosában, de amiket én megfigyeltem, szerintem hosszú távon nem veszélytelenek.
Ebben az országban a "fejkendős asszony" vagy a "muszlim" kb. ugyanazt fejezi ki mint hazánkban a "cigány". Pedig vannak lényeges különbségek.
Kezdjük a tényekkel. Németországban mintegy 3 millió muszlim él, ezeknek nagy része első és második generációs török bevándorló. Nagy részük a hatvanas-hetvenes években érkezett, a német ipar fellendítésére, a nyugatnémet iparterületekre, azon belül is a középnémet részre, a gócpont mértani közepe körülbelül pontosan a lakásunk. Ez persze nem tetszett és tetszik a gonosz és kispolgári német középosztálynak, akik persze ugyanakkor elvárják, hogy a német gazdaság jól teljesítsen, a sarki döner (ami az átlagnémet táplálkozás masszív részét teszi ki) finom és friss legyen, és az aljamunkát ne nekik kelljen végezni, akkor se, ha ők maguk még sokkal egyszerűbbek mint egy török facsipesz.
Ami engem különösen megdöbbent, hogy a német közbeszédben nulla különbséget tesznek a képzetlen bevándorlók (akiknek csak kis része érkezik előre megfontolt élősködés céljával, nagyobb részük, ha képzetlen is, taxizik, takarít és szemetet szed), és a magasan képzett, az égető munkaerőhiány miatt érkező külföldiek között. Az "Ausländer" (külföldi) az általában egyenlő a "muszlim" kifejezéssel, mindkettő szitokszó. Az intelligensebb németek nem is használják ezeket a neonáci szavakat, ők azt mondják, hogy "migrációs háttérrel rendelkező polgártársaink", de ugyanazt gondolják. Már kb. nyolcszor szembesítettem német kollégáimat azzal, hogy én is közéjük tartozom. Mindig döbbent csend a válasz, aztán elkezdenek magyarázkodni, hogy "dehát te tökéletesen beszélsz németül, adót fizetsz itt....". Holott csak annyit ejtettek ki szájukon, hogy "migrációs hátterű", ami történetesen igaz, és szó szerint véve se nem negatív se nem pozitív. Engem ez személyesen nem sért, igazából szórakoztatónak tartom, hogy milyen gátak vannak a fejükben.
Persze, itt egy kis előítéletért nem kell a szomszédba menni: döbbenet, hogy maguk a németek egymással szemben pusztán a területi hovatartozás és a nyelvjárás alapján milyen előítéletekkel viseltetnek. Egy északnémetnek, mondjuk a trendi Hamburgból, minden ami Kölntől délre van, az már Bajorország. Amely, amúgy is kb. minden más tartományban gúny tárgya. Nem beszélve a szászokról, akiknek a nyelvét én családi okból is, kifejezetten kedvelem, viszont a többiek, főleg a nyugatiak, még mindig a keletnémet sztereotípiákra asszociálnak és szintén lenézik őket. A délieknek meg persze az északiak csak "halfejűek" stb. Namost, ezek után, a milliós gyökeresen más mentalitással, vallással, külsővel rendelkező bevándorlókkal szemben, képzeljük el milyen ellenérzések kerülnek felszínre. Az átlag, középosztálybeli német persze nem neonáci és tegyük fel, még az átlagnál liberálisabb is. Azonban ugyanő, amikor gyermekét iskolába iratja, gondosan ellenőrzi, hogy nehogy olyan osztályba kerüljön a gyerek ahol a névsorban több a Cahit és a Gülcan mint a Tim és az Emma.
Holott, mivel nem fognak elmenni, és, ami még fontosabb érv, nem is lenne jó ha elmennének vissza, mert másnap összeomolna a német gazdaság, igazából az integráció az egyetlen út. Kísérleti iskolamodellek bizonyítják, hogy az árja és szuperintelligens (ez két egymást nem feltétlen fedő csoport) gyereknek is jobb, ha hátrányosabb helyzetű, gyengébb képességű gyerekekkel együtt tanul, persze ilyenkor a tanárokon múlik minden. Nem fogják a gyengébbek lehúzni, sőt, viszont 25-30 évvel később, amikor az ily módon szociális érzékenységgel és haladó, nyitott szemlélettel beoltott árja elfoglalja helyét a társadalmi tápláléklánc felső harmadában egy multi vezetői székében, akkor lehet hogy legalább némi fogalma lesz arról a párezerről, akik alatta dolgoznak.
Ha valaki tudja a nyitját, hogy a döner Magyarországon miért a görög "gyros" néven vált ismertté, ossza meg velem, ugyanis pontosan ugyanarról az ételről van szó. Vagy lehet hogy több görög él nálunk mint török?