egy korSAP lezárul

7számjegyű fizuk, 6 év, 5 főnök, 4 részleg, 3 céges autó, 2 különböző munkakör, és 1 nemzetközi váltás után, a csúcson, elhagyom a világ vezető (mert annyi lojalitás mág maradt bennem hogy az oracle meg a többi igenis bénább) vállalatirányításiszoftver-gyárát. Egy percig nem fogom megbánni, jóból is megárt a sok, hát még ebből. A panaszáradat persze álságos lenne, amikor oda kerültem, úgy éreztem magát a mindenható lábát szorongatom (ehhez mondjuk lehet hogy hozzájárult egy-két informatikus kolléga lábszaga) és ez az érzés jó ideig megmaradt. A világ egyik leglazább (na jó, a kreatív szektorban biztos lehet űberelni) ugyanakkor legnagyobb szakmai kihívást jelentő munkahelye volt (nem egyszerre...), minden egyes lépést én akartam (na jó, a cég is egy kicsit) és meredeken ívelt felfele minden. Aztán amikor már nagyon fogyatkozott az oxigén, úgy éreztem, szuper, belátom a tájat, jó itt fent, de kicsit azért kifújnám magam....és hirtelen a következő csúcs már nem vonzott. Inkább visszamentem volna félúton arra a szép zöld tisztásra...így született meg a döntés hogy elég volt. Mindannak ellenére hogy agysejtjeim bérbeadása sokszor súrolta a szellemi rabszolgaság és prostitúció határát érzésem szerint, azért egy nagy nemzetközi, nyereséges és piacvezető cégnél dolgozni, akárki akármit mond, egy nagyon kényelmes dolog. Többen figyelmeztettek (nyilván főleg azok akik szintén szeretnének, de nem mernek lelépni) hogy micsoda bizonytalanság, meg a krízis, meg jajmilesz, meg máshol sincs kolbászból a kerítés, meg kis cégnél se jobb csak más, meg a humánszférában pláne, és és és....nos, azt hiszem ezekkel mind tisztában vagyok, tudatosan mondtam búcsút a munkával együtt a céges autónak, a tökéletes belső folyamatoknak meg az összes többi fincsi kis extrának és nem fogok naivan elképedni majd egy másik helyen hogy "jéééé, itt is vannak problémák?". Csak szerintem nem mindegy hogy a sok és fárasztó munkát sajátunknak érezzük-e (azaz stimmelnek a tér-idő-minőség koordináták, más kifejezésekkel élve "a helyünkön vagyunk", "megtaláltuk a hivatásunkat") vagy úgy érezzük, mint én az utóbbi hónapokban, hogy hatékony zombiként teszem a dolgom, de értelmét nem látom már sem személyesen sem pedig az emberiség kozmikus tudatának kontextusába helyezve (vagy mi). Utánam az özönvíz!