egy szociális élősködő mindennapjai

A költözési turbulenciák elcsitulása, a kezdeti mindent-meg-kell-néznem-új-lakóhelyemen-mánia alábbhagyása (nem beszélve arról hogy időközben mozgásom folymatosan tovább akadályozódik, de erre még visszatérek) és a magamat legjobban meglepő lenyugvásom után napjaim a luxuslustulás jegyében telnek.
Hivatalosan munkanélküli vagyok, segélyen (az állam teljesen legális lenyúlása egy külön posztot érdemelne, de most csak annyit hogy nagyon sok utánajárással és rengeteg nyomtatvány kitöltésével néha eredményt is érhetünk el), amit majd felvált a szülői juttatás, szóval több mint egy évre meg van oldva az hogy egyedül sem halnék éhen. Igaz, A. most nagyon büszke arra hogy végre ő eltarthat engem és mivel ez - egyenjogú kapcsolat ide vagy oda - ősi patriarchális örömet okoz neki, kicsit rá is játszom erre (elveimmel ellentétben) és a drágább arckrémek nagyobb háztartási dolgok beszerzését megvitatom vele.
Eltartott pár hétig mire új szerepembe belerázódtam. Nem vagyok az a kifejezett alárendelődő feleség és háziasszony típus, meglehetős stresszel töltött tehát el hogy hogyan óvjam a femme fatale szerepemet a kapcsolatomban (igen, abban ringatom magam hogy van ilyenem), miközben kb. annyi történik velem napközben hogy leejtek két poharat takarítás közben és napomnak TÉNYLEG az a fénypontja amikor a férjem hazajön a munkából és területét kijelölve szétszórja a lakásban a kulcsát, telefonját, pénztárcáját, öltönyét, nyakkendőjét (bizony, A. is beállt a businessbohóc-egyenruhások sorába, hiába, ő is öregszik, a punk pólók a szekrény mélyén pihennek) én meg boldogan koslatok utána és nyálamat csorgatva szomjazom a külvilág eseményeire.
Az elején nem tudtam mit kezdeni a hónapok óta vágyott rengeteg szabadidővel és azon kaptam magam hogy (nyilván pótcselekvésképpen) továbbra is órákat ülök a laptop előtt és teljesen haszontalan dolgokat csinálok. Kezdett feltűnni hogy ez nem jó, így hát szép lassan, fokozatosan leszoktattam magam (hiába, több éven át megszokott életmódot nem lehet egyik napról a másikra elvágólag megváltoztatni) és próbáltam magam elfoglalni a való élet dolgaival. Eredmények:
1. Korábbi, majdnem elfeledett hobbijaim felélesztése:
- egy unokahúgnak varrt ABC-s falvédő az új szobájába, kb. három-négyszáz munkaóra van benne (nem túlzok, de mondom, időm az van) - sajnos NEM fotóztam le mielőtt elküldtem úgyhogy majd lécci kérek róla képeket, legalább a családban marad
- egy félig kész pulóver A-nak (most kötöm)
- függönyök az összes ablakra

2. Főzés
- napi egy ételt biztosan elkészítek (ez azért nem mindig jelent főzést), az elmúlt években a neten olvasott és gyűjtött, majd-egyszer-elkészítem-ha-lesz-időm receptjeim kipróbálása, sikerrel, és nagyon élvezem hogy nem fáradtan, munka után kell "összedobni" valamit - korábban örültem ha hétvégén egy-két igényesebb étel (ez alatt nem 6 fogásos gourmet-menüket értek hanem mondjuk egy jó egytálételt vagy levest, finom salátát) készítésére van kedvem és energiám
- adventi sütik minden mennyiségben
- A-t 90%-ban vacsorával várom, nagyon élvezi (őt egy percig nem stresszelte új státuszom)

3. Háztartás többi része
- Utálok nekiállni takarítani, de kitaláltam egy módszert amitől jobban megy. Sok kisebb feledatra osztom, és ezért nem egyszerre állok neki a kétórás lakástakarításnak, hanem kisebb szünetekkel jutalmazom magam az egyes fázisok pl. a portörlés után
- a bevásárlásra is van időm, a súly a szűk keresztmetszet, emiatt általában az autóban hagyom amit vettem és majd A. felhozza
- mosás, ruhák: soha nem voltak ilyen rendben és nem áll napokig a szárítón a ruha mert lusta vagyok lerámolni
- vasalás: utálok vasalni, A. saját magának vasalja az ingeit, én meg magamnak akkor vasalok mielőtt felveszem azt a a ruhadarabot. Vajon miért van egyre kevesebb vasalást igénylő darabja a ruhatáramnak

4. Adminisztráció, ügyintézések
- én intézek mindent amit csak tudok, hogy A-nak már ne legyen más dolga a fárasztó munka után mint feltenni a lábát a kanapé előtt az asztalra és a sörét meginni, mert egész egyszerűen az igazságos munkamegosztás ezt diktálja jelenleg, majd ha én is megint nagyon elfoglalt leszek akkor már nem így lesz, ez vonatkozik a házimunkákra is (!!!)
- esemény, amikor elsétálok a postára, vagy felhívom a szemészetet hogy időpontot kérjek A. számára
- ez a titkárnő szerep még nyomokban tartalmaz intellektuális elemeket, meg A. nagyon ismer, ezen a vonalon próbálja erősíteni önértékelésem így aztán mindig kapok tőle kisebb feladatokat is, például kitalálta hogy excelben vezessek pontos kimutatást a háztartási kiadásokról és ezeket elemezzem

Tudom hogy mindez iszonyatosan unalmasnak hangzik, főleg előző életem fényében...és nyilvánvaló, hogy mindezeket (na jó, kivéve a kézimunka-témát, legalábbis ilyen mértékben) mindenki munka mellett végzi el, szóval nem próbálom úgy beállítani mintha ezekkel eltelne a nap.

De akkor mivel telik el??? Lássuk csak:

7: csörög A. mobilján az ébresztő, lecsapja és még lustálkodunk vagy fél órát
fél 8: nagy nehezen felkelünk, én borzas hajjal távozok a konyhába reggelit készíteni, kiválasztom A. aznapi öltöny-nyakkendő-ing kombóját (igen, én vagyok a stylistja - de csak akkor amikor jól néz ki). Közben bekapcsolom a laptopom
8: eddigre A. felöltötte napi jelmezét (inkluzíve ingvasalás), eltávolította felesleges arcszőrzetét, így reggelizünk. a piritóst még soha nem sikerült úgy időzítenem hogy jó legyen, vagy már kihűl, vagy még nincs kész
fél 9: A. munkába indul, miután ismét megállapította hogy nagyon tetszik magának a tükörben
háromnegyed 9: én is tükörbe nézek...jujj
9-11-ig: hacsak nem kell mennem valahova stb. akkor ez az idősáv internetes lábnyomom növeléséről szól, valamint az aznapra jutó tudatos fogyasztói magatartásom gyakorlása van napirenden (nem tudom, mi olyan bonyolult a mai életben egy átlagos kétszemélyes háztartásban, de valamit biztos intézni kell minden nap, vagy egy számla, vagy valami szolgáltatónak telefonálni, ilyenek)
11: kezdek megéhezni újra, megint reggelizek...vagy ebéd?
12: valamit kéne csinálni a háztartásban. főzök, vagy takarítok, vagy valahol rámolok, rendet rakok stb. mindig van mit (ezeket régebben mikor csináltam??)
Délután: elúszik....vagy nem.
5 óra: várom A-t, intenzíven
6 óra: felöltözöm normálisan a jelenleg rendelkezésemre álló nagyon lecsökkentett ruhatáramból (na jó, néha már előbb is), emberi ábrázatot varázsolok a korábban reptéri parfümériákban beszerzett tekintélyes szemfényvesztő készlet segítségével, közben elkezdek finom vacsorát gyártani
fél 7: általában ekkor befut A. (kivéve amikor vízilabda edzése van, akkor fél 11-kor jön csak), örül a vacsorának, meg nekem és megkérdezem hogy "Milyen volt a napod, drágám?". A kispolgári idill folytatódik...általában a tv előtt, mert amióta újra van Pro7, azon esténként egymás után két rész Simpsons van...ezt hivatalosan A. szereti ezért amikor én is nevetek a poénokon akkor mindig olyan naugye-fejjel néz rám. Aztán van hogy még csinálunk valamit, pl. szoktunk játszani, vagy moziba menni meg ilyenek. Vagy a kanapén ragadunk....
este 10: általában ekkor nyugovóra térünk
este 11: elmélkedem a "nyugovó" szó etimológiáján...nem tudok aludni. minden megfordulás 10 perces művelet. A. mindebből semmit nem érzékel. erős kísértést érzek hogy felébresszem és együttérzést kuncsorogjak tőle. végül hagyom aludni...

Azért, nem minden napom telik a négy fal közt, sokszor kimerészkedem a sertésinfluenza ellenére is emberek közé, a következő dolgokat művelni:
- terhesjóga (sajnos csak heti egyszer, de nagyon jó, mindenki kövérebb nálam, ez mindig feldob)
- munkanélküli segély és egyéb pénzforrások allokálása helyi kiskereskedelmi egységek kasszáiban, például babakelengye boltok
- karácsonyi vásár(lás)

Amikről azt hittem hogy ha MAJD LESZ IDŐM, rengeteget fogom csinálni: olvasás, torna, séta a szabadban, céltalan bóklászás a városban...hát ezek nem jönnek össze minden nap. Utálom azt, hogy csomó dolgot most meg azért halogatok, mert hiszen "bármikor megcsinálhatom, annyi időm van". Hiába, a több szabadidő nem jelenti azt hogy lustaságunk eltűnik. Továbbá, augusztusban még naivan azt hittem hogy idén még felülök az új biciklimre. Nem, nem jött össze. Most pedig már nem megy. Komolyan, nem vicc. Én lepődöm meg a legjobban. Örülök, ha a hegyre ahol lakunk, felvonszolom magam gyalog.

Végülis, összegezve, mindkettőnknek jelentős mértékben javult az életminősége:) De ez már csak két hónapig (?) tart, utána ismét következik az életünk tökéletes felforgatása.