bőrlakodalom

Tudom hogy a blog személyesedik és anyásodik, de valljátok be, ez valójában jóval érdekesebb, mint a társadalmi problémákról írt fejtegetéseim (azért még azok is lesznek). Ma van a harmadik esztendeje annak, hogy létrejött a szívemnek legkedvesebb binacionális frigy a világon. Kis lépés az emberiségnek, nagy lépés nekünk. Az ezüstlakodalom még messze, de a n. nép nem lenne méltó a híréhez, ha nem találtak volna ki egy elnevezést majdnem mindegyik évfordulónak. Így az első a papír- vagy pamutlakodalom, a harmadik a bőrlakodalom, az ötödik a fa és így tovább (arra kíváncsi lennék, hogy a 12 és fél év például miért nikkellakodalom).
A. kapott ezen alkalomból stílszerűen egy új bőrtárcát tőlem, ő pedig közölte hogy még mindig jó bőr vagyok. Valamint meglepetésből kivett egy nap szabit, foglalt asztalt ebédre egy jó étteremben külön babakocsi-hellyel az asztal mellett és vörös rózsával az asztalon. Igen, ilyen is tud ő lenni, az én férjem. Az ünnepi ebéd közben leltárt állítottunk fel három éves házasságunkról: egy darab utód, két darab Glückspilz (szó szerint: szerencsegomba, de azt jelenti hogy szerencsés egyén), egy darab lábgomba. A gyermek jó képet vágott az ünnepléshez, végig alukált. Így három hónappal a szülés után elérkezettnek láttam az időt hogy végre jól kirittyentsem magam: csipkeharisnya, tűsarkú, dekoltázs (újabban van, szilikon helyett az anyatejnek köszönhetően), smoky eyes.
Kár, hogy pont ma megint undorító idő volt, emiatt 1 méterenként botlottam meg a rohadt tűsarkúban a csúszós kövön (A. a jeles napra való tekintettel nem szólt be), valamint eléggé megfáztam, így hazatértünk óta teázom (Pistike, te ázol odakint? - Teázik a nyavalya, be akarok jönni! - bocs). A délutánt A. tréningruhájában (amit közvetlen a szépruhámra húztam fel) töltöttem a szőnyegen és az ágyban V-vel, játszva és aludva.
A leltározás közben feltűnt, hogy mintegy két éve élek No-ban. Ezalatt az idő alatt sokminden történt. Hozzájárultam a n. hadsereg modernizációjához, befizettem rengeteg adót amiből a n. hadseregnek lett pénze hogy kifizessen engem (mi volt előbb, a tyúk vagy a tojás?), a maradékot pedig éppen visszaszedem az államtól szülői támogatás formájában. Elköltöztünk Stuttgartba, majd két ország állampolgárainak számát is növeltem egy fővel (V. kettős állampolgár, fogalmam nincs jó lesz-e neki ez valamire majd a gyakorlatban, de szeretem ha a forma fedi a tartalmat és hát ő semmiképp sem csak német).
Nem unatkoztunk egy percig sem a három év alatt.

Kedvenc palacsintareceptem mostanában

Az utóbbi hetekben régi bevált receptek új verzióit kísérletezem ki, egyébként egyáltalán nem direkt. Az alábbiakban a régi jó, hagyományos Horváth Ilona-féle szakácskönyv klasszikus receptjét fejlesztettem tovább. Ne is próbáljátok meg utánam csinálni, az egyik elemi összetevővel ugyanis csak én rendelkezem.
Hozzávalók kb. 12 darabhoz (ez a szakácskönyvben áll így, nekem még sose sikerült annyit sütnöm belőle):
1 db néhány hetesre érlelt hipercuki ded
15 deka liszt
1 tojás
csipet só
cukor ízlés szerint, a ded édessége nem pótolja
3 dl tej
1 dl ásványvíz
kevés olvasztott vaj
olaj a sütéshez

Elkészítés:
1. A ded-et alvást színlelő állapotában kiságyába helyezzük.
2. Beizzítjuk a tűzhelyet a bébiőrt.
3. Egy darabka vajat beteszünk egy kis edénybe és felolvasztjuk.
4. Benézünk a hálószobába, konstatáljuk hogy a ded alszik. Elmerengve nézzük hogy milyen cuki.
5. A megégett vaj szagára visszarohanunk a konyhába és újabb darabka vajat kezdünk felolvasztani.
6. Egy tálban kézi habverővel összekeverünk mindent, kivéve az olajat.
6a. opcionális: a tojás feltörése után dedhangokat hallunk, tojásos kézzel berohanunk hozzá, visszatömködjük a cumit a szájába. Szívinfarktust kapunk hogy most tuti szalmonellát kap amely csak nála halálos lefolyású lesz, úristen, a nyers tojás. Ha lenyugodtunk, visszatérünk a konyhába.
7. Fél másodpercenként kémleljük a bébiőr kijelzőjét, amely nem mutat ded-aktivitást. Időnként megrázogatjuk, az elemek a helyükön vannak-e, működik-e egyáltalán ez a szar.
8. Beizzítjuk a tűzhelyet és rátesszük a palacsintasütőt, kevés olajat öntünk bele.
9. Merőkanállal beleöntjük az első adag tésztát.
10. A bébiőr vizuálisan és akusztikusan jelez.
11. Bazmeg, bazmeg kiáltást hallatunk, úgyis egyedül vagyunk. Ja nem. Fohászkodunk hogy ne ez legyen a ded majdani első szava. 
12. Berohanunk a dedhez, megnyugtatjuk.
13. Kidobjuk az elégett tésztát.
14. Újabb adag olaj és tészta következik.
15. Ha megsült ez egyik oldala, átfordítjuk és készre sütjük.
10-es pont ismétlődik
16. Rutinosan lehúzzuk a serpenyőt a tűzről majd lásd 12-es pont.
17. De akkor mi ez az égett szag?
18. Lerántjuk a forró kerámialapra dobott konyharuhát a lángrakapás előtti utolsó pillanatban, megakadályozva ezzel ezen recept, valamint a szakács és a ded számos utódja létrejöttének megvalósulását.
10-15 pontok tetszés szerint ismétlődnek, míg a tészta el nem fogy.
19. Megállapítjuk, hogy az elkészült ehető példányok egy szoptatós anya kalóriaszükségletének töredékét fedezik, nem beszélve az anya férjéről.
20. A palacsintát töltelék nélkül befaljuk.

Szaranya

Nyilvánvaló, hogy bármit teszek, szaranya vagyok. Ha szoptatom, azért (mert biztos évekig a mellemen csüng) ha nem (önző dög), azért. És így tovább.
Életem során nem szembesültem még egy olyan területtel, mint a baba körüli témák, amely ennyire megosztaná az embereket azt illetően, hogy mi a helyes és mi nem.
Van egy olyan sejtésem, hogy azért, mert minden uniformizáló általánosító törekvéssel szemben, minden gyerek és minden nő egyedi eset. Ami az egyiknek beválik, attól a másik sugárban hány.
Az én esetemben még rádupláz az, hogy mások a magyar és német szokások (hogy csak egy dolgot említsek, itt No-ban például a babákat nem naponta hanem heti 1-2szer szokás csak fürdetni - nyugodtan vonjunk le messzemenő következtetéseket a későbbi felnőttkori higiéniás igényekre vonatkozóan). Plusz ismét kijön hogy A.-val a családi hátterünk bizonyos értelemben gyökeresen különbözik.
Az én anyukám a 70-es években is szoptatott és évekig otthon maradt velünk. Az anyósom az akkori NDK jóval "gyerekbarátabb" felfogásának köszönhetően néhány hét után visszament dolgozni, nem szoptatott és még sorolhatnám (leszögezem, A.-n nem fedeztem fel ennek még semmilyen felnőttkorig kiható negatív következményét, ami szintén a tékitízi-megérzésemet növeli).
Borítékolható hogy én bármit csinálok, az egyik oldalról kritika fog érni. Na de nem én lennék az atomTYÚK (igen, súlyos upgrade történt) ha mindezt nem tojnám le magasról, hogy stílszerű legyek. Lehet hogy ösztönösen (sőt, biztos) de valahol a kettő között érzem a magam számára a megfelelő dolgokat...én szoptatok például (akartam is, szerencsém is van, segítséget is kaptam hozzá - ugyanis a világ legtermészetesebb dolga egyáltalán nem magától értetődően egyszerű), de V. ha minden jól megy és kapunk helyet (ez külön posztot érdemelne, hogy milyen kevés itt a bölcsödei és óvodai helyek száma) akkor megy majd bölcsibe úgy másfél éves korától előre láthatólag. De ne szaladjunk ennyire előre...
Amikor próbáltam felkészülni arra amire nem lehet (ti. ha itt a baba) úgy gondoltam, hogy vásárolok egy darab megbízható gyermekgondozási szakkönyvet és ha valamiben bizonytalan vagyok abban utánanézek. Namost, mostanára egy teljes polcot elfoglal a terhességgel és a babával kapcsolatos szakirodalmam, mentségemre szolgáljon hogy nagy részét ajándékba kaptam. Vicces hogy nem csak laikus internetes fórumokon olvashatunk egymásnak gyökeresen ellentmondó nézeteket, hanem ezek a könyvek is, van hogy homlokegyenest ellenkező infót tartalmaznak. Nyilván ez valami direkt összeesküvés, a világ babakönyves szerzői leosztják a lapokat, hogy "én azt írom hogy szabad sírni hagyni és hogy igény szerint szoptatás, te meg írd azt hogy folyton fel kell venni és fix napirend, ok?" - ezzel támogatva hogy végső soron minden anya az ösztöneit kénytelen használni. Végülis van pár objektív tudnivaló, aztán a maradék 98%-nyi témában tényleg csak ez működik.
Ha már így elnézem a könyveim, egyet emelnék ki ami nem gyermekgondozési szakkönyv, hanem a gyermeklélektannal foglalkozik 6 éves korig. Erről ki merem jelenteni hogy alapmű és egyáltalán nem magától értetődő vagy mondjuk egy magas szintű EQ-val rendelkező felnőtt által automatikusan tudott dolgokat ír le. Ez számomra Ranschburg Jenő: Szülők könyve. Eleve nekem gyermekpszichológiában ő az etalon, lehet ez is ízlés kérdése, de egyszerre empatikus és ugyanakkor nagyon is tudományos a látásmódja. Annak ellenére hogy ő is praktizált már a sötét 70-es években amikor pl. mind a magzatfejlődésről mint a kisgyermekkorról alig tudtak valamit (a mai sokban az akkori szemlélet gyökeres ellenkezője), az elmúlt években megjelent könyveiben elismeri pl. saját nézeteinek fejlődését, mivel aktívan követte az utóbbi évek "felfedezéseit" a témában, az egyik legérdekesebb pl. a biztos kötődéssel kapcsolatos kísérletek.

bénázókendő

Nem vagyok öko-ősanya, de beláttam az idevonatkozó szakirodalom tanulmányozása során, hogy a babának élete első hónapjaiban jót tesz ha az anya (és az apa) testi közelségét érezheti minél többször. Még jóval V. születése előtt beszereztünk az ebayen egy alkalmasnak tűnő ötméteres anyagdarabot, miután vsz. a textilipari lobbi áldozatává válva elhittem vkinek hogy ilyet nem tudok varrni mert speciális anyagból készül. El ne higgye senki, be lehet szerezni erős keresztszövött (vagy mi) vásznat, olyan kell ami nem nyúlik egyik irányba sem. Na ennyit erről, azért legalább viszonylag olcsón jutottunk hozzá. Az útmutatók alapján még lelkesen ki is próbáltuk a különféle kötözési módokat, egyelőre kedvenc plüsslényünk (direkt nem írtam állatot), Flateric segítségével (Julika minden politikai felhang nélkül fletónak hívja). Pár nappal a kórházi hazaérkezés után úgy gondoltam hogy most kipróbáljuk. Egyedül nem mertem, nehogy leejtsem vagy kiejtsem a gyereket miközben a kendővel bénázok. Kábé húsz percig tartott, mire az egyre inkább türelmetlenkedő V-t sikerült belehelyezni úgy-ahogy a cuccba. Rém kényelmetlen volt, V viszont szerette, bár utólag azt gondolom, akkor még olyan kicsi volt hogy fejenállva is képes lett volna elaludni, szóval ez nem mérvadó. Legközelebb A. próbálkozott meg magára applikálni a csöppséget. Ez nagyon nem jött be, A. szerint keményen dagadó mell- és hasizomzata (ez nem vicc, január óta újra versenyszerűen vízilabdázik) nem elég kényelmesek a babának, bezzeg az én puha testem (nem tudtam eldönteni hogy most gerinctelennek nevezett-e burkoltan vagy löttyedtnek, ő tiltakozott hogy abszolút pozitív kellemes mami-puhaságra gondolt, na persze, nem ámítom magam, a plusz tíz kilóm nem éppen izom) sokkal jobb neki. Legközelebb megint én próbálkoztam a dologgal, immár egyedül, és nem ejtettem le V-t, ellenben a lábacskája beakadt és éktelen üvöltésbe kezdett. Na jó, akkor hagyjuk. Azóta se adjuk fel, de valahogy sosem az igazi. Állítom hogy nem a technikánk rossz mert már a youtube-on megnéztem minden idevonatkozó oktatóvideót, de V.-nek a hordozókendő akkor sem lett még a kedvence. 4 hónapos kor után ha már jobban tartja a fejét, akkor lehet próbálkozni másfajta kötéssel, majd meglátjuk az jobban bejön-e. Van kengurunk is, azt egyelőre kölcsön kaptuk, azt se nagyon szereti. Azt nem hinném hogy velünk van baja mert a karunkon, ölünkben lenni nagyon is szeret, bár nekem ez már csak úgy megy hogy kitámasztom magam valami párnával ha nem akarom hogy 10 perc után leszakadjon a karom. Mondjuk, hogy kicsit osszam is az észt, eredetileg sem terveztem egész álló nap magamon hordozni V-t, leginkább a fürdetés, esti evés előtti nyűgös idősávban gondoltam bevetni. Azt hiszem megőrülnék és a gerincem is tiltakozna (tényleg, gerinctelen puhatestűek előnyben vannak valóban) ha egész nap rajtam lenne. Meg nem szeretnék a fejére morzsázni vagy ilyesmi, netán főzés közben a felcsapó gőz martalékává tenni őt, élőpajzsnak használni a számítógép káros sugárzása ellen, ilyenek.

fantomsírás

Ismert jelenség az amputált végtagok esetében a fantomfájdalom. Amióta V. és én fizikailag kettéváltunk, keletkezett köztünk a köldökzsinór helyett egy másfajta kapocs, nehéz szavakba önteni. A hét minden napján 24 órában együtt vagyunk, illetve heti egyszer A. vigyáz rá 2 órát amíg elmegyek tornázni. Viszont ha nincs közvetlen közelemben a gyerek, de még hallótávolságon belül, akkor folyamatosan fülelek, hogy mi van, ad-e ki gyanús, pl. fulladásos halálra utaló hangokat, vagy netán egy ismeretlen szörnnyel birkózik-e hangtalan az ágyában amely a nyitott ablakrésen át beszökött hogy felfalja őt, zümmög-e körülötte ritka trópusi betegségeket terjesztő rovar, nyeldekli-e éppen a szájánál jóval nagyobb cumit/zoknit/macit. A fülkagylóim, amik amúgy sem kicsik, szerintem nőttek még 1-2 centit a szülés óta. Namost, van egy kritikus dolog a nap folyamán: amikor megengedem magamnak azt a luxust hogy levessem a kisgyerekes anyákról alkotott sztereotípiákat (lompos, elhanyagolt) és elmegyek zuhanyozni. Ez nagyon merész vállalkozás, mert ezalatt a tíz perc alatt a vízsugár hangja elnyom minden mást. Ilyenkor jön be a képbe a fantomsírás, és 1 percenként elzárom a vizet hogy füleljek. Persze többnyire nincs semmi, nyilván akkor megyek el zuhanyozni amikor éppen alszik és ráadásul jó eséllyel, minden emberi számítás szerint ezt még legalább félóráig műveli.
Ugyanakkor ha léteznének babás Murphy-törvények, az első tétel tuti az lenne hogy a gyerek a legváratlanabb és legalkalmatlanabb helyzetekben ébred fel hirtelen. Már vagy háromszor ugrottam ki csuromvizesen a zuhany alól (egyéb tevékenységek megszakítására most nem térnék ki), izolálva hallójárataimban a valódi sírást a fantomtól, majd megpróbálva a gyerek fölé hajolva nem eláztatni a rólam csepegő vízzel, ezzel ugyanis a kívántnál erősen ellenkező hatást érnék el. Extra nehezített változat amikor hajat is mosok mert az tovább tart. Kicsit javult a helyzet amióta a bébiőrt (gy.k.: elektronikus póráz mellyel lehallgathatjuk a babát kiságya magányában) beviszem magammal a fürdőszobába, csak az a gond hogy zuhanyozás közben akkor meg fantom-bébiőr hangokat hallok. Ha olyan közel helyezném a készüléket hogy a kijelzőjét is lássam akkor meg eláztatnám. Nincs mit tenni, ezt a napi pár percet ki kell bekkelnem valahogy. Amúgy nem vagyok paraanya, kikérem magamnak.

kiscsirke!

Kétlem hogy bárki is aki amúgy ezt a blogot olvassa, nem tudná még, de azért a rend kedvéért bejelentem, hogy kiköltöttem az utódot, néhány nappal az előző blogbejegyzést követően. Azóta eltelt több mint 11 hét, már jól illetve jobban vagyunk, a kis V. és én is. Totál természetellenes lenne úgy tenni mintha nem ez lenne életem középpontjában jelenleg és még jópár évig úgyhogy ezentúl bizony, csak babás témák is előfordulhatnak itt, remélhetőleg az eddigi stílusban, ha mostani elmeállapotomban tudom hozni a megszokott színvonalat. Az elmúlt heteket a témagyűjtésnek szenteltem, össze is gyűlt egy csokorra való, amit mostantól kezdve ismét rendszeresen rátok zúdítok. Lerántom a leplet az anyasegg és a babasegg anyaság és a babaság rejtelmeiről, minden amit sosem akartatok tudni ellenben nem is mernétek megkérdezni.