az ötödik évszak

N.országban pontosan 11. hó 11-én, 11.11-kor kezdődik az "ötödik évszak", azaz a karnevál (bizonyos területeken azonban, hozzánk hasonlóan farsangnak nevezik). Ez itt nagyobb ünnep, mint a Karácsony (legalábbis ami a népünnepély jellegét illeti). Ezen a héten hágott tetőfokára a dolog, és volt alkalmam közvetlen közelről megfigyelni a n.nép viselkedését az évszázados hagyományokkal rendelkező karneválban. Előző csütörtökön kezdődik a főhepaj, ekkor van az ún. "Weiberfastnacht" (hölgyek karneválja szabad fordításban). Ez végülis a karnevál utolsó hetének kezdete, ekkor már mindenki beöltözve járkál az utcákon és munkahelyeken is, déltől pedig nem nagyon dolgoznak. Ezen a napon a nők levághatják azon rutintalan férfikollégák nyakkendőjét, akik elfelejtették reggel hogy milyen nap van (vén kujonok persze, remélve, hogy fiatal kolleginák megszánják őket, direkt felvesznek valami pusztulásra ítélt nyakkendőt). Ami első hallásra tehát szimbolikus kasztrációnak hangzik, valójában a (férfi)kor előrehaladtával státusszimbólum. Tanúja voltam magam, amint egy férfi már a harmadik nőt környékezte, hogy ugyan vágja már le a nyakkendőjét - hát ilyen is van:). Hétvégén aztán folytatódik az ivászat és a bolondozás...a csúcs azonban egyértelműen a hétfő (Rosenmontag), ez sok tartományban nem hivatalos ünnep, de gyakorlatilag lehetetlen dolgozni. A legdurvábban Kölnben és környékén zajlanak az események, de ez kicsit messzebb van. Mivel kényszerpihenőre vagyok utalva és K. húgom spontán meglátogatott a Lufthansával régebben ápolt szoros kapcsolataim gyümölcseképpen, úgy döntöttünk, megnézzük ezt közelebbről itt nálunk is, elvégre tőlünk nem messze, Mainzban van a kölni után a második legnagyobb utcai buli. Előrelátóan nem kocsival közelítettük meg a szóban forgó tartományi főváros (Rheinland-Pfalz) belvárosát, hanem helyi érdekű vasúttal. Mi ketten a kívülállók nyugalmával jó karban lévő magyar nőknek öltöztünk, és bár vizuálisan nem idomultunk, hamarosan szükségét éreztük egy kis alkoholbevitelnek (délelőtt 11 óráról beszélünk) hogy feligyuk a bulit és minket is elkapjon a karneváli fíling. Már a vonaton nem tudtuk, hova nézzünk, mindenki be volt öltözve és lőve valamilyen tudatmódosító szerrel. A legtöbben hátizsákban, szatyorban, vagy kis gurulós kocsin illetve talicskán (!) magukkal hozott utánpótlásról is gondoskodtak, a mennyiség per fő arányokból ítélve három napi merevrészegségre készülődve vidáman. Régen röhögtem ennyit, a dolog nehézsége csak az volt, hogy nem szeretek emberek arcába röhögni arcátlanul, de lehet hogy nekik már mindegy volt. Egy egység forralt bor elfogyasztása után ez is könnyebben ment. Az egész belváros le volt zárva, és a felvonulás útvonalán kétoldalt kordon, ezek mögött tobzódott a nép. Persze az út két oldalán töméntelen árus, bódé, dodzsem, minden mi szem-szájnak ingere. Mi többnyire tényleg csak kapkodtuk a fejünket, próbáltuk befogadni a látványt. A legnépszerűbb kosztümök :
1. Szexi nyuszika
Átlagos viselője 17 éves és 120 kilós, hajráfra dolgozott nyuszifül, kis pomponfarkinca, miniszoknya amiből minden kilóg (főleg a hurkák), szokásos smink - azaz eltúlzott és ízléstelen.
2. Szerzetes és apáca
Érdekes módon mindekettőt inkább hímneműeken figyeltük meg, a jelmezek előnye hogy jól alá lehet öltözni.
3. Meghatározhatatlan plüssállat
Bár csak harmadik pillantásra sikerül felismerni hogy éppen Micimackó, Tigris, vagy más alakját öltötték, a jelmez előnye azonban egyértelműen az, hogy már önmagában melegít (rossz idő lévén nem utolsó szempont!).
4. Méhecske
Iszonyú sok méhecskét láttunk, arra tippelek hogy idén ez akciós volt valahol? Mindenesetre ez legalább aranyos volt, kis csíkos szoknyácska, fekete bongyorparóka, csápok, szárnyak, mindez fekete-sárgában.
5. Különböző dolgok, amelyekhez az alap egy egészségügyben vagy pl. az autógyárakban használt eldobható papíroverall, ennek színétől függően volt OB tampon, műtős, sörösüveg.

6. WC illetve szemetes

Önértékelési zavarukat nyíltan vállaló tinik körében ez is népszerű volt, a huszadik után azonban már nem találtuk túl viccesnek.

Volt még zuhanykabin, jukebox, politikusok, bohóc és gyakorlatilag minden amit itt fel sem lehet sorolni. Úgy éreztem hogy a mostani bejegyzésrevaló igazán könnyen öszejött, hiszen a téma szó szerint az utcán hevert.

11 óra 11 perckor megkezdődött a hivatalos karneváli rendek felvonulása, itt persze komolyabb, drága jelmezek vonultak, a nép (addigra csőcselék) pedig részegen kurjongatva évezte. Itt a fő motívum a politikai kritika, nagyon ötletes formában, nem kímélve senkit és semmit sem. Egyébként országszerte sok karneváli egyesület van, amelyek gyakorlatilag egész évben erre a felvonulásra készülnek és halálosan komolyak. Mivel közben nagyon hideg volt és nem akartunk tovább folyékony pulóverhez folyamodni, valamint különböző korosztályú hímneműek próbáltak egyre gyakrabban intenzív kapcsolatba lépni velünk, mi lassan elbúcsúztunk a tömegtől és hazamentünk mindezt megemészteni...

német pasi prototípusok

Miután a germán nőkról oly csúnyán lerántottam a leplet (időnként még a lelkiismeretfurdalás miatt álmatlanul forgolódom), itt az ideje, hogy az esélyegyenlőség nevében kis betekintést nyújtsak a márnemnáci náció férfitagjainak milyenségébe is. Tekintsünk el az elhízott, sörissza, bundesliga-frizurás tömegtől, a továbbiakban a teljesség igénye nélkül csupán néhány kiragadott csoportot jellemzek. Persze csakis abból a miliőből tudtam hitelesen szemezgetni, amelyben mozgok, ezért nem árulok el akkora titkot azzal, hogy itt valójában kollégáim bemutatása következik (hogy mégjobban sajnáltassam magam), különös tekintettel az antipatikus egyedekre, akiket szívesen látnék a Kretén magazin "maj' jól bemosok egyet!" rovatában. Tehét hasonlóság igazi személyekkel egyáltalán nem a véletlen műve, sőt, egytől-egyig létező karakterek, ilyen beteg fantáziám ugyanis nekem sincs. Vizuális típusú olvasóim előnyben.


1. A businessbrillentróger (az angolszász geek német megfelelője)

Mivel az altípus szubsztanciája külső jegyekben kimerül (belül üreges, kivéve a fejet, amelynek tartalmát egy pár éves menedzserképzés során kicserélték), ezért képzeljünk el egy átlagos, waxolt hajú fejet, lófejre tervezett szemellenzőszerű fekete bakelit száras szögletes szemüveggel, mely a fej vonalát semennyire nem követi.


Nem tudom, ki találta ki, hogy egy jellegtelen, randa szögletes fejre jól néz ki ez az ocsmány szemüveg. A típus kizárólag sötétszürke öltönyt, világoskék inget és szürke-kék csíkos nyakkendőt visel. Divatosabbak mindezt rózsaszín-halványlila verzióban, a finom metroszexualitás jegyében. Mindig vagy telefonálnak, vagy a térdükön levő laptopjukon dobnak össze egy innovatív prezit, vagy homlokukat ráncolva, mosolytalan, szigorú arccal képletekkel teletűzdelt excelekbe próbálják gyömöszölni az adatokat, közben halkan szitkozódnak hogy csak 65.000 sor fér bele. Előfordulási helyük gyorsvonat-pályaudvarok és repterek várói, ezek a helyek titkos prezi-börzeként is funkcionálnak, a prezik ugyanis a logó kicserélésével bármilyen cég bármely mítingén feltűnés nélkül bevethetőek. A típus jellemzői még rettentő humortalanság, az életélvezet képességének teljes hiánya, hájtek kommunikációs eszköz (Blackberry, iPhone vagy G1) mint libidószublimátorkütyü. Közös jellemzőjük még, hogy szabadidejükben egy nagyon egyedi extrémsportnak hódolnak, azaz mindannyian triatlonbajnokok. Hobbijuk, kulturális műveltségük és érdeklődési körük nincsen, de ez nem tűnik fel nekik. Az se, hogy azonnal behelyettesíthetőek egymással, a többi kollégának nem is fog feltűnni.


2. Pszichopata jófejscrác

Elsőre rendkívül megnyerő típus, nem egy adonisz, de nagyon ápolt, trendi, sportos, folyamatosan sztorizgat, amúgy munkamániás, karrierista, állandóan annyira tökéletes hogy lepusztult, igénytelen nőnek tűnsz mellette. Büszke arra hogy DINK (gy.k.: double income, no kids) és a felesége az irodában tölti a hétvégét. Több vér van a pucájában azért mint az előző típusnak, szeret tinédzser zenekarokért rajongani, hogy fiatalabbnak lássék. Aztán szép lassan kiderül, hogy vsz. nem kéne vele soha kettesben maradni, mert egy baltás gyilkos jellem rajzolódik ki a tökéletes kontroll álarca mögül. Mindent excel-táblákban rögzít, mármint a teljes magánéletét. Hányszor találkozik mely barátjával. Az asszonynak havi kétszer virágot visz, hó elején piros cella mutatja a személyes balanced scorecard táblázatában hogy még nem vett, ha egyszer vesz, és berögzíti akkor a cella besárgul, majd 2 virágcsokor után zöldre vált, ekkor kissé ellazul. 3-szor még sose vett virágot. Az asszonnyal 8 év házasság után is heti szinten elszámolnak, 18 euró ide vagy oda, nem mindegy ugye. Ha átjönnek a haverok (évente 2-szer), megenged magának macsó beszólásokat (na, ne gondoljunk semmi durvára, csak sörért szalajtja élete párját kissé flegma hangon), amit a haverok nem látnak, az az, hogy az asszony persze mindenik mondat után egy strigulát jegyez saját táblázatába, és minden strigula 50 perc extra házimunkára kötelezi alanyunkat. Amúgy egy kis cédulán mindig pénztárcájában tartja párja láb- és egyéb méreteit, kedvenc színét, megismerkedésük dátumát. Ezeket, 8 év házasság után, fejből nem tudja, ott kell a memória másnak. Minden nap fekete zoknit visel, az aktuális nap feliratával ellátva (11 éves kori bugyikollekciómra emlékeztet, én már akkor se tudtam soha pont hétfőn a Monday feliratút megtalálni a szekrényben), amúgy volt katona.

3. Lúzer hivatalnok

Nem trendi, roppant szolgalelkű típus, munkája abból áll hogy továbbadja feletteseinek a felelősséget, majd széttárja kezeit, hogy "én jeleztem felfelé, többet nem tehetek", tökéletesen inkompenetens és döntésképtelen. Semmihez nem ért, azt hiszi, hogy az x betű a szorzás jele az Excelben, emiatt 5 éve küzd egy képlettel amelyben ki akarta számolni (munkaidőben!) az anyjánál töltött idő alatt megspórolt pénzt, amit úgysincs kire költenie. Nem sportol, mert minek, ellenben délután 4 óra utánig még sosem volt bent az irodában. Amint elérte a köztisztviselői státuszt, hátradőlve pocakot ereszt és támogatja tovább a német bürokrácia szekerét. Megbeszéléseken általában ő írja a jegyzőkönyvet, kézzel, ezt szereti, mert egy egy órás mítinget utána 3 napon át pötyöghet be a gépébe. Ha kifogy a patron a nyomtatóból, akkor rezignáltan tudomásul veszi, hogy nem lehet nyomtatni és kész, ezért se halad a munkájával, na tessék. Majd más kicseréli úgyis. Álmodozik a szomszéd folyosón dolgozó kétgyermekes elvált antinő Gudrunról, aki mondjuk neki 10 év alatt még a nevét sem jegyezte meg. A hivatalos időelcseszés nagymestere. Legbüszkébb egy ún. patronnal működő kávéfőző gépre, amely a trendiség, a jólét, a minőség, az ízlés és az innovatívság érzetével tölti el, tökélesen önbecsapó módon. Viszont sosem kínál meg a kávéjával senkit, mert drága.

4. A tucatfater

Fekete autó, randa öltöny, sóderfelhajtó, 2 gyermek (egy fiú, egy leány természetesen), támogató tagság a helyi egyházi óvodában/iskolában/hímzőegyesületben, maximális kulturális fogyasztás musicalek formájában érhető tetten. Retteg különbözni szomszédjától, ugyanakkor vágyik is rá, ezért megvette Rihanna legutóbbi lemezét és titkon azt hallgatja, középhangerőn munkába menet. Tulajdonképpen a brillentróger idősebb változata, nem trendi, ellenben rendkívül unalmas és csak olyan témái vannak, mint a téli gumik tárolása, a céges autó leadózásának változatai, a gyerekek playstation-e (amivel titokban ő is játszik). Azt hiszi hogy a gyerekei lázadóak mert Tokio Hotel-t hallgatnak. Rossz véleménnyel van a bevándorlókról, a szegényekről, a hajléktalanokról, tulajdonképp mindenkiről aki a kasztján kívül esik, de nem rasszista, mert csak az rasszista aki borotvált fejjel utcára vonul. Járt már más országokban is, ott viszont valahogy minden olyan stresszes és más, nem érti ő azt, és az étel sem olyan jó, mint az ő hazájában, amely a gasztronómia csúcsa ugye, főleg ha az átlagos táplálkozási szokásokat nézzük. Engem nem tud hova tenni, mert nem férek be egyik fiókba sem az agyában, ezért mindig enyhén zavart ámde távolságtartó mosollyal köszönt (szerencsére).

És van - last but not least - egy prototípus, A., aki nem széria, hanem egyedi gyártmány, a fenti kategóriákba nem sorolható, főbb tulajdonságai a rekeszizomszaggató agyament idióta humor, szofisztikált nemkonvencionális látásmód, neoliberális társadalomszemlélet, szociális érzékenység, jó nyelvérzék, borzasztó zenei ízlés, vízilabdás alkat, gyérülő hajzat, megtestesült nyugalom, oda senkinek én bizony nem adom.

új év az új országban

Hat hónapja történt, hogy országot váltottam, mármint csupán egy teljesen jelentéktelen faktor szempontjából, mégpedig a lakhely. Ezt persze a magyar hatóságok nem tudják (a külföldre költözés hivatalos bejelentése az okmányirodában felér azzal, mintha magunk alatt elvágnánk a faágat amelyen ülünk, úgy 2méter magasban - nem halálos, de fájni tud, de erre most nem térek ki, ha valaki hasonlót tervez, megosztom), persze majd az adóhivatallal közlöm, de velük is csak azért mert ebben az esetben ők tartoznak nekem egy jelentős összeggel. Szóval, eltelt pár hónap, az új évet bár szerencsére fizikailag M.országon kezdtem de ez az állapot csak néhány napig tartott. Utána folytatódott életem N.országban. Ideje tehát mérleget vonni, az újévi fogadalmak híve nem vagyok, de ahhoz pont elég idő eltelt hogy pontosan számba vegyem, min is kellene változtatni. (Valahogy a legtöbb dolog ami eszembe jut, bizony erősen a munka világával kapcsolatos). Céljaim ömlesztett formában:


- nem szeretnék újra 2 héten belül 5 különböző hotelszobában aludni (az elmúlt 2 évben amúgy 43 különböző hotelt teszteltem, ha valaki szállodás és érdekli szerény véleményem arról, hogy mitől érzi magát jól egy vendég a szobában és mitől nem, szívesen megosztom)


- nem ragaszkodom ahhoz sem, hogy 2 héten belül látogassak el az Atlanti-óceán, a Földközi-tenger és az Északi-tenger partjára


- a tesztoszteronszag is csökkenhetne, a nők aránya a környezetemben lehetne magasabb mint 5%


- a főnökömet nem évente kétszer akarom látni



- nem akarom azt érezni, hogy én csak egy szám vagyok egy táblázatban (az sem vigasztal, hogy ez a szám jó nagy)


- szeretném személyesen ismerni a közvetlen kollégáimat


- félórán belül elérhető körzetben legyen a munkahelyem


- a lehető legkisebb felelősséggel járó munkát szeretném (vö: Amerikai szépség)


- pék akarok lenni! (a megfogható, megkérdőjelezhetetlenül értelmes eredmény archetipikus szimbóluma számomra a kenyér)



- legyen időm sportolni (idén komoly célokat tűztem ki, meglátjuk mi lesz belőle)



- tovább építsem a helyi szociális hálómat, amely egyelőre még nagyon gyér



- írjam a blogomat és végre rá szeretnék térni a pozitív témákra is



Február elején járva, több cél érdekében már tettem komoly lépéseket, azt hiszem hamarosan készül egy post a német munkakeresés és álláspályázatok témájában (ez itt meglepő módon egy nagyon beszabályozott bürokratikus folyamat), de babonából majd csak akkor miután sikerrel jártam. Drukkoljatok a kelet-európai munkaerő jóhírének.

deutsche autobahn

Amióta a jogsim megszerzését követően újra vezetek autót, mondjuk úgy kb. négy éve, volt alkalmam felmérni néhány európai ország vezetési kultúráját, Romániától Írországig. Ez pont az a kettő, ahol a leghorrorisztikusabb volt vezetni, de ez nem illene ebbe a blogba, ezért inkább a német vezetésről és az autópályákról írok. Németország az az ország, ahol van kb. többszáz (na jó, majdnem) különböző autópálya, amelyek - legalábbis személyautók számára - MÉG ingyenesek (bújtatott felhívás, hogy addig látogassatok el hozzánk, amíg ingyér van legalább ez). Az ingyenes persze hülyeség, az állam beszedi az üzemeltetés költségeit a különféle fincsi adók formájában. Nem is nagyon lehet úgy menni valahova, hogy ne legyen az útszakaszban autópálya, jajdejó. Állandóan összekeverem őket, dehát nem csoda, mert - micsoda elképzelhetetlen fényűzés - akár több is van párhuzamosan, bizonyos területeken. A harmadik érdekesség, hogy viszonylag sok szakaszon nincsen semmiféle sebességkorlát. Ehhez hozzájön negyedik tényként, hogy szabad inni 1-2 pohárkával vezetés előtt (ez utóbbit én a német söripari lobbi ármányának tartom és egyáltalán nem értek egyet vele, minden baleseti statisztika ellene szól).

Van egy olyan szólás: "geht mir vierspurig am Arsch vorbei", amely azt jelenti, hogy "szarok rá" (bocsánat: "nem érdekel"), de szó szerint lefordítva: "négysávosan húz el a seggem mellett", tehát láthatjuk, hogy az autópályáknak kulturális szerepe is van, gazdagítják az ország nyelvét.

Az elején nagyon nem szerettem autópályára menni, mert ahhoz hozzá kell szokni, hogy a belső sávban nem ritka a 220-al közlekedő autós, és én amúgy is hajlok az enyhe pánikra ha valakit közelíteni látok a visszapillantó tükörben. Egy ideig tehát maradtam a lassabb sávokban. Egy ideje viszont (pontosabban azóta, amikor mintegy 500 km-t kellett levezetnem egyedül az országon belül, és mivel hazafelé tartottam, siettem) levetkőztem ezt a félelmet és most már simán hasítok 180-nal ahol lehet. Itt egyébként jobban rá lehet hagyatkozni a többi közlekedőre, tehát hogy úgy fog reagálni a másik sofőr ahogyan azt a szabályok megkívánják és ahogyan az megfelel várakozásainknak. Ez persze csupán a német sofőrökre igaz. Ahogy egy kedves magyar kollégám fogalmazott, speciel az éjszakai vezetés kapcsán: a német autópálya olyan mint egy videojáték, amelyben a legnagyobb kihívás a más vezetési kultúrájú országokból való (figyelitek, asszem pályát tévesztettem, és diplomata már ugyan nem leszek, de diplomatafeleség talán) kamionok kerülgetése.

Külön szót érdemelnek az általában benzinkúttal egybekötött Rasthof-ok (pihenőhely), illetve ha nem közvetlenül az autópálya mellett van, akkor ennek neve Autohof. Itt általában nagyon kulturáltan lehet enni, inni, a vécéhasználat díját többnyire le lehet vonni a fogyasztásból. Ahol nem ez a rendszer van, ott továbbra is a jól bevált, kis fehér porcelántányérkás módszer van, ahol 20-50 centet szokás otthagyni. Buszsofőrök ezeken a helyeken ingyen ehetnek, mégiscsak hoztak magukkal egy horda fizető kuncsaftot.

Nem szeretik ha ezt említjük, de a német autópályák tetemes része bizony a Harmadik Birodalom műve, bizonyos keleti szakaszokon azóta sem újították fel (kis túlzás). Olyannyira neuralgikus pont ez, hogy aki nyilvánosan úgy beszél erről mint a náci kor pozitív vívmányáról, az egyből eltűnik képernyőről, rádióból stb. (a németek sajátos történelem-feldolgozási-képtelensége külön blog témája lehetne, ez a téma bizony mai fiatalok körében is heves érzelmeket vált ki) . Külön érdekesség ezek közül a Berlin déli határában lévő egyik autópálya, amely egy volt autóversenypálya, a legendás Avus egy szakaszát is magában foglalja, a düledező régi lelátók még ott állnak az út szélén.