Mindenük közös, csak az anyanyelvük nem

A bejegyzéscím egy az egyben plágium, ennek a cikknek kapcsán jött az ihlet, hogy tényleg, írhatnék erről is, szerintem annak is érdekes téma aki nincs hasonló helyzetben. Legalábbis az elején, sokan kérdezgettek engem hogy nem zavaró-e hogy A. nem magyar. Először is, szerintem minden vegyes páros helyzete más, sokban függ attól hogy melyik országban élnek, mi ehhez képest a közös nyelv, beszélik-e és mennyire jól egymás anyanyelvét, milyen nyitottak stb. Ezért én csak a mi nevünkben tudok nyilatkozni.
Először is, tudni kell rólam hogy gyermekkoromban néhány évet az akkori NDK-ban töltöttem. Ott tanultam meg írni-olvasni, ami azért elég meghatározó (és óriási szerencse). Később továbbfejlesztettem ovis német szókincsemet, és állítom, hogy már igen jól beszéltem a n. nyelvet amikor A.-val megismerkedtünk. A megismerkedés részleteit most hagyjuk, ez külön posztot érdemel
kulcsszavak: lift, mélygarázs, buli , táska, kóma, tetőterasz, krokodil, jegesmedve. Lényeg, hogy mindez Mo-on történt. Ő akkor jött ide, dolgozni, és egy kukkot sem tudott magyarul, sőt, a magyarokról is keveset. Az volt a terve, hogy két évet kibír itt, még ha rossz is lesz (asszem nem lett az, elvégre három évet maradt), mindenesetre abban már nagyban különbözött az ide érkező külföldiek többségétől, hogy megvolt benne az elhatározás, megpróbálja megtanulni ezt a nyelvet. Ő úgy fogalmazott, ez a minimális tisztelet jele az ország iránt, ami otthona lesz néhány évre. Adott volt tehát nálunk, hogy a közös nyelv a német, és Mo-on élünk, ez utóbbi persze kedvezett annak, hogy - mivel engem és a családomat, barátaimat megismerve csak erősödött a késztetés - megtanuljon magyarul. El is kezdett tanulni, tanfolyamon és live úgymond. Van abban valami, hogy egy nyelvet igazán az ágyban úgy lehet megtanulni, ha az adott országban élünk. Sosem zavart engem hogy (főleg az elején) nem az én anyanyelvemen beszélünk. Mindent ki tudtam fejezni, ha nem jutott eszembe egy szó, hát akkor körülírtam. A magyar közmondásokat szó szerint lefordítottam, és vicces módon még akkor is, ha ez úgy nem létezett a németben (de sokszor igen, ami még engem is meglepett), akkor is értette és remekül szórakozott rajtuk. Igazából az én élő, aktív szókincsem is rengeteget fejlődött ezalatt (ja, nem a magyar, hanem a német). Ráadásul olyan volt az egész mint egy folyamatos szellemi kihívás, tréning, játék, stimuláció. Meg kifejezettem élveztem néha, hogy ha a barátnőimmel vagy a családommal telefonáltam magyarul, nem értette miről van szó. Én voltam a titokzatos magyar nő, hehe. Ha olyan társaságba mentünk ahol nem tudtak németül vagy angolul, akkor mindig fordítottam, ez sem volt megerőltető és egyikünk sem érezte sosem kellemetlennek. Angol nyelvű színdarabokra jártunk, feliratos mozikra. Közben, a három Mo-on töltött év alatt szép lassan A. megtanult magyarul annyira, hogy szinte mindent ért és folyékonyan el tudunk beszélgetni. Már el kell bújnom ha egyedül szeretnék magyarul telefonálni.
Kialakult közben egy keveréknyelvünk is, ami részben szóviccekből áll, bizonyos dolgokat ő is mindig magyarul mond nekem, német szó magyar ragozással vagy fordítva stb.
Amikor No-ba költöztünk, ő jobban aggódott amiatt, hogy elfelejthet magyarul mint én, ezért rendszeresen követeli hogy beszélgessünk, különösen attól retteg hogy majd nem érti a gyerekeit (akik tőlem persze következetesen csakis magyar szót fognak hallani, pláne hogy amúgy minden és mindenki német lesz körülöttünk). A keveréknyelvet asszem majd hanyagolni kéne...
Igazából azt gondolom, hogy a másik iránti tisztelet és nyitottság az, ami fontos. Sok az olyan külföldi aki éveket tölt Mo-on, magyar féllel él párkapcsolatban és mégsem beszél semmit magyarul az igen-nem-gulyás alapszókincsen kívül. Mindig az jut erről eszembe, vajon ezeket az embereket tényleg érdekli a másik? Az ő személye, kultúrája, hogy honnan jött, mit miért tesz és gondol? Ennek azért fontos része a nyelv. Én sosem vártam el hogy A. megtanuljon magyarul, de nekem nagyon jól esik hogy ő magától úgy állt hozzá, hogy veszi a fáradságot. Persze, lehet hogy szerencsés is, mert jó a nyelvérzéke, van akik eleve nehezebben tanulnak nyelveket. Egy kétnyelvű kapcsolat a nyelvi humornak is végtelen tárházát biztosítja, sosem unalmas. A. nyelvújító törekvései már szállóigévé váltak nálunk: a kuckuclé (köhögés elleni szirup), vagy a mangalica-férfi (paraszt).
Viszont kétségtelen, hogy több erőfeszítéssel jár egy ilyen kapcsolat, hiszen néha a másik megértése, és a saját magunk megértetése is picit nehezebb mint lenne amúgy, de ez szerintem egyáltalán nem baj, az ellustulás veszélye a kapcsolatban ezzel is tovább csökken. Folyamatosan tanulunk egymástól...és segítünk egymásnak, már ha csak a nyelvi dolgokat nézzük is.

U-Day mínusz 2 hónap

Németül a költözés Umzug. Mi úgy szeptember 15 körül szeretnénk költözni, ezért nevezzük a mostani időpillanatot U-Day mínusz 2 hónapnak.
Ez tehát még csak a kezdet. Mi is várhat ránk?
Tudni kell, hogy N.országban nagyon élénk a lakásbérletek piaca, ami egyrészt annak köszönhető hogy az emberek nagy része bérel és nem tulajdonol (ez pedig a magas ingatlanáraknak és a bérlők erős jogi helyzetének köszönhető), másrészt pedig elég erős a munkahelyváltás miatti mobilitási hajlandóság, tehát teljesen normális hogy az emberek költöznek ide-ode, keresztül-kasul az országban.

Most egy igazán felkapott és jó környékre költözünk, ami azt jelenti, hogy vsz. egy tényleg jó lakásra sok jelentkező lesz és közülük kell méltónak bizonyulnunk a bérleti jog elnyerésére. Az előszűrés sokszor már telefonon megtörténik, az (általában) ügynök hallhatóan szemrebbenés nélkül megkérdezi foglalkozásunk, pontos jövedelmi helyzetünk, nemi betegségeinket szociális alkalmazkodóképességünk mértékét satöbbi. A szociális alkalmazkodóképesség a gyermekek és háziállatok számának szorzatával fordítottan arányos. A dohányzás újabb 10 pont levonás a képzeletbeli pontszámból. Ebből a szempontból tehát (egyelőre) jó esélyekkel indulunk, tiszta szerencse az is, hogy nem hordok fejkendőt és nincs akcentusom.
Tulajdonképpen a fajtatiszta állatokhoz hasonlóan, bevezethenének egy olyan rendszert, hogy "bérlő-kiskönyv" amely tartalmazná az adott személy mint bérlő teljes pedigréjét, úgymint "2004. szeptember elsején a szomszéd gépkocsibeállóhelyéből elfoglalt 5 négyzetcentimétert" és hasonló kihágások.
Csodálkozom is, hogy ebben az országban, ahol a hétvégi telkeken a sövényméret nem haladhatja meg a másfél métert (plusz kb. 500 egyéb szabály amely a növények elhelyezkedését, a vetemény arányát a dísznövényhez stb. regulázza), ez még senkinek sem jutott eszébe. (Jó, persze, az adatvédelmi biztosok korában ez azért még itt sem túl valószínű.)
Sajnos a túlkereslet miatt van az is, hogy itt a bérlőnek kell fizetnie az ügynököt, a jutalék általában a havi bérleti díj 2-2,5-szöröse.
Jó hír viszont, hogy az állásváltoztatás miatt költözés költségei itt teljes mértékben levonhatóak az adóalapból.

Hétvégén megyünk nézni az első néhány lakást. Rutinosabb ismerőseinktől kaptunk néhány tippet:

1. Ha idősebb hölgy a tulajdonos, mondjuk azt hogy patikus/orvos gyermekei vagyunk, és nemsokára megörököljük a papa praxisát. Abszolút megbízhatóságot, biztos egzisztenciát sugalló tény. Hátránya, hogy onnantól a reumagyógyszerének receptjeit ránk bízza. Amennyiben összefutna apáinkkal, tanítsuk be őket néhány jól csengő latin kifejezésre, kezük kérgességét fogjuk a kerti munkára amellyel kompenzálja a gyógyszertárosi munkát.

2. A megbeszélt megtekintési időpontra öltözzünk ki. Nem öltöny-nyakkendő-kiskosztüm, de hanyag eleganciájú ruházat jól látható márkanevekkel előnyös lehet, ápolt frizura, teniszkönyok jó cipő magától értetődő kell legyen. Azért ne keltsünk túl intellektuális benyomást sem, ez riasztólag hathat ("ezek majd túljárnak az eszemen!"). Mosolyogjunk sokat, érdeklődjünk a közelben található golfklubokról.

3. Ha fizetésünk, állásunk nagyanyánk lábmérete után érdeklődnek, felháborodás, és a "mi közöd hozzá?"-attitűd helyett szemrebbenés nélkül, angyali mosollyal közöljünk egy hatalmas összeget és valami (még hihető) magas állást.

4. Mindenképpen hosszú távú szándékainkról biztosítsuk a tulajdonost (ügynököt), előnyös ha félhangosan tervezgetünk a lakásnézés közben, hogy "majd 30 év múlva itt milyen jó lesz, ideteszem a karosszéket" stb. Amúgy a felmondási idő (a bérlő részéről, a bérbeadó ugyanis itt N.országban nem mondhat ám fel csak úgy) 3 hónap és nincsen kötelező bérleti idő.

A költözés és költöztetés technikai részleteiről a következő posztban írok majd, illetve beszámolok az első néhány lakásról.

álláskeresés N. országban - 3. rész

Ismét változások történtek, mert mint tudjuk, az élet csak korlátozottan engedi tervezni magát (szerencsére). Mondjuk ez az ország eléggé inspirál arra, hogy totális kontroll alá vonja az ember az élete minden területét, semmi teret nem engedve spontán örömöknek és véletlen eseményeknek. Tegyük fel hogy a véletlen események bekövetkezése esetén 50-50% arányban oszlanak meg az események előjel szerint, azaz fele jó, fele rossz. Ez a n. emberek számára vállalhatatlan kategóriájú kockázat, inkább történjenek lagymatag és közömbös dolgok, amik azonban tervezhetőek. Folyamatosan igyekszem kivonni magam ez alól:)
Most ott tartok tehát hogy a majdnem fatális burnoutbol szerintem már kifelé jövök, július végéig dolgozom még mint tanácsadó a n. közszféra legnagyobb munkaadójánál, amelynek fő, egyetlen és sikeres terméke a biztonság (mostanában a fő exportpartner Afganisztán, és kicsit kezd megnőni a a termék gyártása során tapasztalható emberi erőforrás veszteség). Utána elutazunk A.-val 3 hétre Svédországba biciklizni kocsikázni meg csak úgy ülni egy tó partján és nézni kifelé a fejünkből és a Hütte-ből . Utána még november végéig papíron van munkám, csak a jó magaviseletem és az iparág titkainak védelme sok túlóra miatt fel vagyok mentve a munkavégzés alól, hát van rosszabb helyzet az életben. Utána meg már nincs (és sajnos a Volvótól is meg kell válnom). Amióta erről a munkaügyi központ is tudomást szerzett, kaptam is egy időpontot már most hogy jelenjek meg egy tanácsadó elbeszélgetésre. Ennek számomra abban az esetben van jelentősége amennyiben nem rögtön decembertől lenne új állásom, és így jogosult lennék munkanélküli segélyre (amely egyáltalán nem ártana a családi kasszának). Hát ez valószínű. Majd beszámolok róla milyen volt, eddig pozitív, mert írtam nekik egy e-mailt hogy nem jó az időpont és kaptam másikat. Addig próbálom leküzdeni a munkaügyi központtal kapcsolatos előítéleteimet és ellenérzésemet...lelki szemeim előtt segélyért sorba állók sora illetve átképzendő kamionsofőrök hada jelenik meg, hát meglátjuk velem mit tudnak kezdeni.
Közben ugyanis egészen más terveim vannak. Vagyis hogy még egyáltalán nincsenek terveim. Lehet hogy ez nálam egy előrehozott (?) midlife crisis (bár leginkább semmi ertelme felcímkézni). Szóval, minden valoszínűség szerint, egyetemi tanulmányaim alapján elérkeztem a Maslow-piramis legtetejére (vo: önmegvalósítás), és mivel arra rájöttem hogy ez nem az eddigi munkám és az ezen a pályán fellelhető perspektívák egyike sem az, ezért mást kell keresnem. Már megpendítettem a 2. részben is, hogy kereső fázisban vagyok, és ez még mindig így van.
Eszem ágában sincs decembertől újra beszállni a mókuskerékbe, de ez nem azt jelenti hogy tétlen leszek. Az már kezd körvonalazódni hogy mivel nem értek a kenyérsütéshez ezért pékként nemigen fogok állást kapni, elkerülhetetlen valamiféle tovább-, át- vagy kiképzés.
A helyzetet tovább bonyolítja, hogy A., aki karrierügyileg éppen teljesen más szakaszban van mint én, azaz ő nagyon is tudja mit akar (szerencsére, mivel egy háztartásban két útkeresőt egyidejűleg nem engedhetünk meg magunknak), ennek érdekében éppen pályázik, és mivel szabad kezet kapott tőlem földrajzilag, ezért fogalmam sincs hogy októbertől hol leszünk (legkorábban szeptember végén tudja ehagyni a jelenlegi munkahelyét), ami kicsit megnehezíti az én tervezésemet, de ezt jelnek veszem arra hogy még ne is tervezzek. Update: közben, örömteli eseményképpen eldőlt hogy Stuttgartba költözünk. Én ennek örülök, ott vannak barátaink is, és csak 200 km délre. Remélem a klíma is jobb lesz kicsit:) A. szerint nekem ez az első lépés vissza Mo-ra, hiszen Svábföldre megyünk. Hamarosan tehát posztolok a lakáskeresésről, amit most kezdünk. Ez itt egy külön esemény és valóban érdekes, mivel nagyon élénk a lakásbérleti piac keresleti oldala (sajnos), ezért aztán számos vicces szituáció várható.