szar a zen

Elnézést, ez most kicsit bennfenntes poszt lesz, vagyis akik nincsenek otthon a n. közéletben, azokat irigylem néha lehet hogy nem érdekel az egész. Rengeteg izgalmas dolog történik ebben az országban (igen, úgy értem, a pelenkázóasztalunk tízméteres körzetén kívül is). Az egyik jelenség hogy nyelvújítás folyik ezerrel a nemek közötti pc (gyk: politikai korrektség) jegyében, azaz például szakmák eredendően hímnemű vagy férfira utaló megnevezése semlegesítődik. A szexizmus száműzése aztán produkál olyan vadhajtásokat, mint ezek itt, aki tud németül annak vicces lehet. Ez olyan erőltetett mértékig megy hogy pl. az iskolákban a tanári szoba az újabban pihenőszoba, mivel ugye nem csak tanárok hanem tanárNŐk is vannak. Szerintem különösen vicces mindez egy olyan nyelvben mint a német, amit konkrétan átjár a der-die-das réme, azaz pl. a főneveknek mindnek van nyelvtanilag neme, hímnem, nőnem, semlegesnem. Nem emlékszem hogy amikor ezt tanultam akkor ez még bárkit is zavart volna, de kíváncsi lennék, biztos nem könnyű manapság egy némettanárnak (bocsánat: németet tanító embernek), gyakorlatilag nem beszélhet arról amit tanítania kellene. Olyan lehet kicsit, mint a Tabu nevű társasjáték, körül kell írni amiről szó van de nem szabad kimondani. Kicsit olyan monty-python-osnak képzelem az ilyen németórákat. Mondjuk, erről a dologról tévesen állítottam igazából hogy "társadalmi jelenség" mivel a t. nagy része szerintem nincs is tisztában ezekkel a nyelvtani dolgokkal amúgy (igen, a bennszülöttekre is igaz).
Egy másik jelenség ami a kedélyeket borzolja, az Thilo Sarazzin (lásd bejegyzés címe, vicces!) n. bankember nemrég megjelent (botrány)könyve, a Deutschland schafft sich ab (kb: Németország eltörli magát). Ez egy tipikusan olyan könyv amit az emberek 1%- a olvas el, de 99%-nak van véleménye róla. Nagyban folyik is a vita kábé minden médiumban, a téma a betelepültek (migránsok) hiányos integrációja a n. társadalomba. Ez nem új téma, és az sem újdonság hogy itt ez az egész teljesen el lett cseszve hibázva, és nem csak az ide érkező külföldiek részéről hanem az állam részéről is (amely hosszú évtizedekig követelményt nem támasztott, de két kézzel osztotta a segélyt mindenkinek, most meg tehetetlenkedik). Ami erősen vitatottá teszi a könyvet, az az, hogy faji, genetikai alapon tesz különbséget a bevándorlók csoportjai közt. Azt állítja hogy míg például a kelet-európaiak már a második generációban teljesen integráltak (ez alatt azt kell érteni, hogy beszélik a nyelvet, iskolázottságuk megfelel a német átlagnak, ilyesmi), addig az iszlám kultúrkörből (és szerinte génállományból) érkező népek még a harmadik generációban sem integrálódtak szinte semennyire. Ezt rengeteg statisztikával próbálja alátámasztani és olyan víziót vázol a könyv utolsó fejezetében, hogy a lakosság 85%-a muzulmán, mindenütt mecsetek és kis fejkendős lányok rohangálnak szerte az országban.
Senki nem vitatkozhat azonban azzal, hogy az integráció (ami nem asszimiláció, az ellen magam is küzdök) legfőbb eszköze a nyelv, ezt már Eötvös Péter is megírta, minden szavával egyetértek. Magyarán szólva amíg nem hajlandóak megtanulni németül az itt élő népek addig reménytelen az egész. Itt jön be a képbe az előző téma, megfordult a fejemben ugyanis hogy ha egyszer eltörölnék végleg a der-die-das-t, meg a nemekhez kapcsolódó ragozási formákat, akkor sokkal könnyebb lenne ez a nyelv. Biztosan ezek miatt nem tanulták meg eddig akiknek meg kellene. Úgyhogy vigyázat feministák és gender-tudatosok, az lesz a vége, hogy a müezzin németül szólal meg.

És lőn spanyolviasz!

Miután a birtokomba került és elolvasott kismama-és babaszakirodalom mennyisége vetekszik a huszadik századi regények számával a könyvespolcon (aki ismer, az tudja hogy ez nem éppen a kevés szinonimája), magam is meglepődtem azon mennyi új és sehol nem hallott-olvasott tippet-trükköt fedeztem fel jómagam. Jó, biztos nem találtam fel a spanyolviaszt egyikkel sem, mindenki más is biztos ilyen találékony, de hadd áltassam magam azzal hogy ügyes vagyok.
Íme a teljesség igénye nélkül, hárdkór gyűjtemény:
- a sima háromszög alakú bikinifelső remek szoptatós melltartó ellenben százszor jobban néz ki: szoptatáskor a mellet takaró részt egyszerűen félrehúzzuk mint egy függönyt
- hajgumikkal bármilyen babajátékot felszerelhetünk úgy a baba fölé hogy ne lógjon az arcába ha alátesszük de mégis el tudja húzni a szájáig. a hajunkba már úgyse tehetjük mert kihullott (na jó, még van egy pár szál, de lassan egy hónapja hullik úgy hogy minden tele van a hajammal)
- a hajgumikkal a gombbal záródó nadrágok és szoknyák kibővítése a terhesség kezdetén illetve a szülés után amikor már semmi pénzért nem veszünk fel terhesruhát, szintén hatékonyan megoldható
- az egyik legjobb játék egy félliteres üdítőspalackba zárt néhány söröskupak, apák általában lelkesen segítenek elkészíteni
- a fehér textilpelenka és néhány ruhacsipesz segítségével bárhol, az autóban, a babakocsira stb. gyors napvédő készíthető ha nincs más kéznél
- a fiatal anyatejjel táplált csecsemő végterméke nem büdös, ellenben egzotikusan mustársárga, tehát szép tégelyekbe csomagolva simán eladhatjuk bio-iszap-arcpakolásként
- az el nem használt hipoallergén babakrémek, fürdetők, tisztítókendők stb. tökélesen megfelelnek sminklemosásra
- a ded - felügyelettel persze - remekül eljátszik a színes sáljaimmal (a cipőgyűjteményem utólagos legitimálásán még agyalok)

A következő, létező tippek nem tőlem származnak, ellenben nem is próbáltam ki őket:
- érzékeny mellek esetén a legjobb a pólók elejéből kivágni 2 kört és otthon abban mászkálni (különösen ajánlott télen illetve mondjuk próbáljunk meg véletlenül ebben ajtót nyitni)
- a náthás csecsemő ágyába (!) helyezzünk felvágott vöröshagymát egy kis zsákban (sosem voltam a "büdös, de hat" típusú megoldások híve)
- fájó mellekre helyezzünk káposztalevelet (lásd előző pont, mi jöhet még, fokhagyma fogzási fájdalmak ellen??)

Uborkaszezon, vagyis focivébé

Jól vagyunk, leszámítva a 38 fokos meleget (a lakásban "csak" 28, mivel klímaberendezés hiányában minden redőny lent van és egyéb hűsítő trükkök). Jéghideg uborkalevest eszünk és focit nézünk, mást nem lehet csinálni. A gyereket mondjuk nem hagyjuk még a képernyőt bámulni, őt mindig a készüléknek háttal helyezzük el, gyanítom ez a trükk már nem fog sokáig működni, ma már tekergette a fejét a lehalkított tévé irányába.
Nem szeretnék idegen tollakkal ékeskedni, és attól hogy itt lakom, úgy tenni mintha én is már n. lennék és magamra ölteni a nemzeti nárcizmus mezét, én ma is az argentinoknak drukkoltam, de hát hiába, a Lineker-tétel nem dől meg ("A futball olyan játék, amikor két csapat kergeti a labdát, és a végén a németek nyernek" - mondta Gary Lineker angol futballista a 90-es vb után). Ki is vonultam egy idő után a nappaliból, magukra hagytam a fiúkat, szurkoljanak ők. Fél füllel azonban elkaptam egy-két szösszenetet, így képben maradtam, továbbá sokkal szórakoztatóbb volt másodkézből a meccs. Persze n. nyelven zajlott a "közvetítés", ezért fordítom is, bár eredetiben kétségkívül jobb volt:
A: "Kisfiam, nekem mindegy ki nyer, ha a n. akkor is örülök, ha az argentinok akkor legalább a céges tippjátékban kapok pontokat..."
V: "Brrrrr..."
A: "Atyaúristen, ez a Klose egy mekkora pancser, kisfiam örülj hogy te félig magyar vagy, komolyan mondom, ekkora lúzert, ez csak azért van a csapatban hátha a fejéről bepattan a labda a kapuba néha"
V: "Gu-gu-gugugu"
A: "Igazából azt várom hogy ez a Neuer (gy.k.: a n. kapus) egyszer úgy rendesen elbaltázza, ahogy szokta, nemmondom, most egész jó, de valahogy nem lepődnék meg ha beengedne valami kósza gólt"
V: "Röröröröööööö"
A: "Nézdmá, ott egy Chemnitz-es zászló (az NDK-beli Karl-Marx-Stadt régi-új neve, viszonylag közel A. szülővárosához), a munkanélküli segélyükből azért futotta délafrikai repjegyre, mi?"
V: "Hihi...bzzzzz..."
A: "Na, Diegonak (a Maradona) a szünetben fel kell szívnia egy csíkot ha ez  így megy tovább..."
V: "Áááájjjjj"
A: "Maradona marad ronda, lábit papi puszilgatja" (mivaaan? ja, a gyereknek költ kecskerímeket, ugyanis V. nagyon bukik a többé kevésbé dallamosan előadott mondókákra mostanában).
V: "Höhö"
A: "Na, mehetnek vissza a pampára sztéket enni"
V: "Röööööööööööööööö"
A: "Négy-nulla, ampulla, bambula, van hulla - ez tetszik, kisfiam? Igeeeen? Egyem a kis szívedet, nyertünk MI, a németek!"
Néhány perc elteltével pedig megkezdődött a már a múltkori meccs után is tapasztalható dudálás, kurjongatás, vuvuzelázás, autókorzó (annyira jellemző, hogy mivel a n. kresz szerint tilos az utakat nem A pontból B-be való közlekedésre használni, aktuálisan társadalmi vita folyik arról hogy a n. csapat előrejutására való tekintettel vajon megtűrhető-e az össznépi örömködés e modern formája) az utcákon, az egész országban...
Ehhez nincs mit hozzáfűzni. Nemsokára jelentkezünk újabb tudósítással.

bőrlakodalom

Tudom hogy a blog személyesedik és anyásodik, de valljátok be, ez valójában jóval érdekesebb, mint a társadalmi problémákról írt fejtegetéseim (azért még azok is lesznek). Ma van a harmadik esztendeje annak, hogy létrejött a szívemnek legkedvesebb binacionális frigy a világon. Kis lépés az emberiségnek, nagy lépés nekünk. Az ezüstlakodalom még messze, de a n. nép nem lenne méltó a híréhez, ha nem találtak volna ki egy elnevezést majdnem mindegyik évfordulónak. Így az első a papír- vagy pamutlakodalom, a harmadik a bőrlakodalom, az ötödik a fa és így tovább (arra kíváncsi lennék, hogy a 12 és fél év például miért nikkellakodalom).
A. kapott ezen alkalomból stílszerűen egy új bőrtárcát tőlem, ő pedig közölte hogy még mindig jó bőr vagyok. Valamint meglepetésből kivett egy nap szabit, foglalt asztalt ebédre egy jó étteremben külön babakocsi-hellyel az asztal mellett és vörös rózsával az asztalon. Igen, ilyen is tud ő lenni, az én férjem. Az ünnepi ebéd közben leltárt állítottunk fel három éves házasságunkról: egy darab utód, két darab Glückspilz (szó szerint: szerencsegomba, de azt jelenti hogy szerencsés egyén), egy darab lábgomba. A gyermek jó képet vágott az ünnepléshez, végig alukált. Így három hónappal a szülés után elérkezettnek láttam az időt hogy végre jól kirittyentsem magam: csipkeharisnya, tűsarkú, dekoltázs (újabban van, szilikon helyett az anyatejnek köszönhetően), smoky eyes.
Kár, hogy pont ma megint undorító idő volt, emiatt 1 méterenként botlottam meg a rohadt tűsarkúban a csúszós kövön (A. a jeles napra való tekintettel nem szólt be), valamint eléggé megfáztam, így hazatértünk óta teázom (Pistike, te ázol odakint? - Teázik a nyavalya, be akarok jönni! - bocs). A délutánt A. tréningruhájában (amit közvetlen a szépruhámra húztam fel) töltöttem a szőnyegen és az ágyban V-vel, játszva és aludva.
A leltározás közben feltűnt, hogy mintegy két éve élek No-ban. Ezalatt az idő alatt sokminden történt. Hozzájárultam a n. hadsereg modernizációjához, befizettem rengeteg adót amiből a n. hadseregnek lett pénze hogy kifizessen engem (mi volt előbb, a tyúk vagy a tojás?), a maradékot pedig éppen visszaszedem az államtól szülői támogatás formájában. Elköltöztünk Stuttgartba, majd két ország állampolgárainak számát is növeltem egy fővel (V. kettős állampolgár, fogalmam nincs jó lesz-e neki ez valamire majd a gyakorlatban, de szeretem ha a forma fedi a tartalmat és hát ő semmiképp sem csak német).
Nem unatkoztunk egy percig sem a három év alatt.

Kedvenc palacsintareceptem mostanában

Az utóbbi hetekben régi bevált receptek új verzióit kísérletezem ki, egyébként egyáltalán nem direkt. Az alábbiakban a régi jó, hagyományos Horváth Ilona-féle szakácskönyv klasszikus receptjét fejlesztettem tovább. Ne is próbáljátok meg utánam csinálni, az egyik elemi összetevővel ugyanis csak én rendelkezem.
Hozzávalók kb. 12 darabhoz (ez a szakácskönyvben áll így, nekem még sose sikerült annyit sütnöm belőle):
1 db néhány hetesre érlelt hipercuki ded
15 deka liszt
1 tojás
csipet só
cukor ízlés szerint, a ded édessége nem pótolja
3 dl tej
1 dl ásványvíz
kevés olvasztott vaj
olaj a sütéshez

Elkészítés:
1. A ded-et alvást színlelő állapotában kiságyába helyezzük.
2. Beizzítjuk a tűzhelyet a bébiőrt.
3. Egy darabka vajat beteszünk egy kis edénybe és felolvasztjuk.
4. Benézünk a hálószobába, konstatáljuk hogy a ded alszik. Elmerengve nézzük hogy milyen cuki.
5. A megégett vaj szagára visszarohanunk a konyhába és újabb darabka vajat kezdünk felolvasztani.
6. Egy tálban kézi habverővel összekeverünk mindent, kivéve az olajat.
6a. opcionális: a tojás feltörése után dedhangokat hallunk, tojásos kézzel berohanunk hozzá, visszatömködjük a cumit a szájába. Szívinfarktust kapunk hogy most tuti szalmonellát kap amely csak nála halálos lefolyású lesz, úristen, a nyers tojás. Ha lenyugodtunk, visszatérünk a konyhába.
7. Fél másodpercenként kémleljük a bébiőr kijelzőjét, amely nem mutat ded-aktivitást. Időnként megrázogatjuk, az elemek a helyükön vannak-e, működik-e egyáltalán ez a szar.
8. Beizzítjuk a tűzhelyet és rátesszük a palacsintasütőt, kevés olajat öntünk bele.
9. Merőkanállal beleöntjük az első adag tésztát.
10. A bébiőr vizuálisan és akusztikusan jelez.
11. Bazmeg, bazmeg kiáltást hallatunk, úgyis egyedül vagyunk. Ja nem. Fohászkodunk hogy ne ez legyen a ded majdani első szava. 
12. Berohanunk a dedhez, megnyugtatjuk.
13. Kidobjuk az elégett tésztát.
14. Újabb adag olaj és tészta következik.
15. Ha megsült ez egyik oldala, átfordítjuk és készre sütjük.
10-es pont ismétlődik
16. Rutinosan lehúzzuk a serpenyőt a tűzről majd lásd 12-es pont.
17. De akkor mi ez az égett szag?
18. Lerántjuk a forró kerámialapra dobott konyharuhát a lángrakapás előtti utolsó pillanatban, megakadályozva ezzel ezen recept, valamint a szakács és a ded számos utódja létrejöttének megvalósulását.
10-15 pontok tetszés szerint ismétlődnek, míg a tészta el nem fogy.
19. Megállapítjuk, hogy az elkészült ehető példányok egy szoptatós anya kalóriaszükségletének töredékét fedezik, nem beszélve az anya férjéről.
20. A palacsintát töltelék nélkül befaljuk.

Szaranya

Nyilvánvaló, hogy bármit teszek, szaranya vagyok. Ha szoptatom, azért (mert biztos évekig a mellemen csüng) ha nem (önző dög), azért. És így tovább.
Életem során nem szembesültem még egy olyan területtel, mint a baba körüli témák, amely ennyire megosztaná az embereket azt illetően, hogy mi a helyes és mi nem.
Van egy olyan sejtésem, hogy azért, mert minden uniformizáló általánosító törekvéssel szemben, minden gyerek és minden nő egyedi eset. Ami az egyiknek beválik, attól a másik sugárban hány.
Az én esetemben még rádupláz az, hogy mások a magyar és német szokások (hogy csak egy dolgot említsek, itt No-ban például a babákat nem naponta hanem heti 1-2szer szokás csak fürdetni - nyugodtan vonjunk le messzemenő következtetéseket a későbbi felnőttkori higiéniás igényekre vonatkozóan). Plusz ismét kijön hogy A.-val a családi hátterünk bizonyos értelemben gyökeresen különbözik.
Az én anyukám a 70-es években is szoptatott és évekig otthon maradt velünk. Az anyósom az akkori NDK jóval "gyerekbarátabb" felfogásának köszönhetően néhány hét után visszament dolgozni, nem szoptatott és még sorolhatnám (leszögezem, A.-n nem fedeztem fel ennek még semmilyen felnőttkorig kiható negatív következményét, ami szintén a tékitízi-megérzésemet növeli).
Borítékolható hogy én bármit csinálok, az egyik oldalról kritika fog érni. Na de nem én lennék az atomTYÚK (igen, súlyos upgrade történt) ha mindezt nem tojnám le magasról, hogy stílszerű legyek. Lehet hogy ösztönösen (sőt, biztos) de valahol a kettő között érzem a magam számára a megfelelő dolgokat...én szoptatok például (akartam is, szerencsém is van, segítséget is kaptam hozzá - ugyanis a világ legtermészetesebb dolga egyáltalán nem magától értetődően egyszerű), de V. ha minden jól megy és kapunk helyet (ez külön posztot érdemelne, hogy milyen kevés itt a bölcsödei és óvodai helyek száma) akkor megy majd bölcsibe úgy másfél éves korától előre láthatólag. De ne szaladjunk ennyire előre...
Amikor próbáltam felkészülni arra amire nem lehet (ti. ha itt a baba) úgy gondoltam, hogy vásárolok egy darab megbízható gyermekgondozási szakkönyvet és ha valamiben bizonytalan vagyok abban utánanézek. Namost, mostanára egy teljes polcot elfoglal a terhességgel és a babával kapcsolatos szakirodalmam, mentségemre szolgáljon hogy nagy részét ajándékba kaptam. Vicces hogy nem csak laikus internetes fórumokon olvashatunk egymásnak gyökeresen ellentmondó nézeteket, hanem ezek a könyvek is, van hogy homlokegyenest ellenkező infót tartalmaznak. Nyilván ez valami direkt összeesküvés, a világ babakönyves szerzői leosztják a lapokat, hogy "én azt írom hogy szabad sírni hagyni és hogy igény szerint szoptatás, te meg írd azt hogy folyton fel kell venni és fix napirend, ok?" - ezzel támogatva hogy végső soron minden anya az ösztöneit kénytelen használni. Végülis van pár objektív tudnivaló, aztán a maradék 98%-nyi témában tényleg csak ez működik.
Ha már így elnézem a könyveim, egyet emelnék ki ami nem gyermekgondozési szakkönyv, hanem a gyermeklélektannal foglalkozik 6 éves korig. Erről ki merem jelenteni hogy alapmű és egyáltalán nem magától értetődő vagy mondjuk egy magas szintű EQ-val rendelkező felnőtt által automatikusan tudott dolgokat ír le. Ez számomra Ranschburg Jenő: Szülők könyve. Eleve nekem gyermekpszichológiában ő az etalon, lehet ez is ízlés kérdése, de egyszerre empatikus és ugyanakkor nagyon is tudományos a látásmódja. Annak ellenére hogy ő is praktizált már a sötét 70-es években amikor pl. mind a magzatfejlődésről mint a kisgyermekkorról alig tudtak valamit (a mai sokban az akkori szemlélet gyökeres ellenkezője), az elmúlt években megjelent könyveiben elismeri pl. saját nézeteinek fejlődését, mivel aktívan követte az utóbbi évek "felfedezéseit" a témában, az egyik legérdekesebb pl. a biztos kötődéssel kapcsolatos kísérletek.

bénázókendő

Nem vagyok öko-ősanya, de beláttam az idevonatkozó szakirodalom tanulmányozása során, hogy a babának élete első hónapjaiban jót tesz ha az anya (és az apa) testi közelségét érezheti minél többször. Még jóval V. születése előtt beszereztünk az ebayen egy alkalmasnak tűnő ötméteres anyagdarabot, miután vsz. a textilipari lobbi áldozatává válva elhittem vkinek hogy ilyet nem tudok varrni mert speciális anyagból készül. El ne higgye senki, be lehet szerezni erős keresztszövött (vagy mi) vásznat, olyan kell ami nem nyúlik egyik irányba sem. Na ennyit erről, azért legalább viszonylag olcsón jutottunk hozzá. Az útmutatók alapján még lelkesen ki is próbáltuk a különféle kötözési módokat, egyelőre kedvenc plüsslényünk (direkt nem írtam állatot), Flateric segítségével (Julika minden politikai felhang nélkül fletónak hívja). Pár nappal a kórházi hazaérkezés után úgy gondoltam hogy most kipróbáljuk. Egyedül nem mertem, nehogy leejtsem vagy kiejtsem a gyereket miközben a kendővel bénázok. Kábé húsz percig tartott, mire az egyre inkább türelmetlenkedő V-t sikerült belehelyezni úgy-ahogy a cuccba. Rém kényelmetlen volt, V viszont szerette, bár utólag azt gondolom, akkor még olyan kicsi volt hogy fejenállva is képes lett volna elaludni, szóval ez nem mérvadó. Legközelebb A. próbálkozott meg magára applikálni a csöppséget. Ez nagyon nem jött be, A. szerint keményen dagadó mell- és hasizomzata (ez nem vicc, január óta újra versenyszerűen vízilabdázik) nem elég kényelmesek a babának, bezzeg az én puha testem (nem tudtam eldönteni hogy most gerinctelennek nevezett-e burkoltan vagy löttyedtnek, ő tiltakozott hogy abszolút pozitív kellemes mami-puhaságra gondolt, na persze, nem ámítom magam, a plusz tíz kilóm nem éppen izom) sokkal jobb neki. Legközelebb megint én próbálkoztam a dologgal, immár egyedül, és nem ejtettem le V-t, ellenben a lábacskája beakadt és éktelen üvöltésbe kezdett. Na jó, akkor hagyjuk. Azóta se adjuk fel, de valahogy sosem az igazi. Állítom hogy nem a technikánk rossz mert már a youtube-on megnéztem minden idevonatkozó oktatóvideót, de V.-nek a hordozókendő akkor sem lett még a kedvence. 4 hónapos kor után ha már jobban tartja a fejét, akkor lehet próbálkozni másfajta kötéssel, majd meglátjuk az jobban bejön-e. Van kengurunk is, azt egyelőre kölcsön kaptuk, azt se nagyon szereti. Azt nem hinném hogy velünk van baja mert a karunkon, ölünkben lenni nagyon is szeret, bár nekem ez már csak úgy megy hogy kitámasztom magam valami párnával ha nem akarom hogy 10 perc után leszakadjon a karom. Mondjuk, hogy kicsit osszam is az észt, eredetileg sem terveztem egész álló nap magamon hordozni V-t, leginkább a fürdetés, esti evés előtti nyűgös idősávban gondoltam bevetni. Azt hiszem megőrülnék és a gerincem is tiltakozna (tényleg, gerinctelen puhatestűek előnyben vannak valóban) ha egész nap rajtam lenne. Meg nem szeretnék a fejére morzsázni vagy ilyesmi, netán főzés közben a felcsapó gőz martalékává tenni őt, élőpajzsnak használni a számítógép káros sugárzása ellen, ilyenek.