a germánkeltető-gép

Már több eddigi elszólás a blogon, valamint a jobbra lent található gadget sejteti hogy az atomcsirke egy ideje új dimenzióba lépett, vagyis egy kis félnémet-félmagyar hímnemű csibét bíztak gondjaimra az égiek. Az atomcsirke tehát szorgosan kotlik (remélem nem egy időzített (atom)bombán) és mindeközben a germancipálódás folyamata is új élményekkel gazdagítja őt. Nem véletlen, hogy ösztönösen első szám harmadik személyben írok magamról, valahol olvastam nemrég hogy terhes nők tudatában lévő énkép nem képes olyan ütemben követni a fizikai változásokat mint amilyen gyorsan ezek történnek (az a bálnaforma ott a tükörben, akinek a derékvonala hónaljmagasságba kúszott, egyéb arányok változásáról már nem is beszélve, az én vagyok?). Azért is vártam ilyen sokáig hogy erről írjak, mert egyrészt nem volt ez olyan egyszerű dolog nálunk és sokáig magam sem mertem elhinni (főleg amíg be nem indult a hasam slow-motion robbanása), másrészt így bővebb anyagot gyűjthettem a témában az itteni viszonyokról, harmadrészt nem kívánok terhesbloggá mutálódni amúgy.
Mivel megadatott az a szerencse, hogy T. barátnőm szinte velem egyszerre került helyzetbe, ezért elég közvetlen összehasonlítási lehetőségem van a magyar és a n. rendszerről.
Megállapítottuk hogy egyáltalán nem ugyanolyan vizsgálatok, és nem is ugyanolyan időpontokban előírtak a két országban, pedig azt hinné az ember hogy nincs akkora eltérés a két nép között biológiailag ami ezt indokolná. Itt teljesen más a rendszer. Nekem ún. törvényileg előírt betegbiztosításom van, ez a minimál csomag, a díja a magyar TB-hez hasonlóan a fizetés egy bizonyos százaléka amit a munkáltató von le a bruttó bérből és fizet be. Viszont betegbiztosítót szabadon lehet választani, nem csak egy van hanem több száz, mindegyik kicsit más szolgáltatásokat nyújt (a fontos és alap dolgokban nincs eltérés). Akinek több pénze van, vagy sznob és csak a főorvos úr nyúlhat hozzá a nyavalyás testrészéhez, vagy nem szeret mondjuk fogatmosni, az köthet ún. privát betegbiztosítást, ami ugye drágább, de jobb elbánást jelent és több extrát nyújt (a törvényiben például szinte semmilyen fogorvosi szolgáltatás nincsen, és itt tényleg durván a többszörösébe kerül pl. a magyarnak úgyhogy majd a szabi alatt meglátogatjuk Anikót, kedvelt bp-i fogorvosunkat). Aki külföldről érkezik, annak jelenleg jövedelemtől függetlenül kötelező három évig a törvényi biztosítók közül választani, utána, ha makkegészséges akkor átmehet a privátba (én nem, mert van egy olyan problémám aminél van 1% esély hogy valaha műteni kell, ezzel túl nagy rizikót jelentenék a biztosítóknak). Emellett csak szabad orvosválasztás van (nincs körzeti), azonban az orvosok is szelektálhatnak a betegek között, például a biztosításuk alapján, vagy ha túl sok páciensük van már, akkor elutasíthatnak. Szerencsém volt, most a költözés után sikerült bejelentkeznem az innen gyalog legközelebb lévő nőgyógyászhoz, aki sokkal szimpibb is mint az előző dokim R.-ban. Az, hogy itt már jobban piaci alapokra lett helyezve a betegellátás rendszere, kétoldalú dolog. Előnye például az, hogy nincs hálapénz (hadd ne írjak indoklást). Van viszont egy olyan hátulütője, hogy az orvosi rendelőben a WC-től kezdve a váróig mindenütt ki van írva öles betűkkel, hogy az orvosod utánad negyedévente 14,50 EUR-t kap a biztosítótól és még mellé van írva hogy ennyiért mennyi macskakaja kapható illetve hogy ennyiért még egy lakatos sem vállalja a kiszállást zárcsere céljából (ez nem hatásvadász túlzás részemről, tényleg ki van írva). Tehát a miheztartás végett ugye, nem illik minden kis jelentéktelen nemibetegséggel túl gyakran felkeresni orvosunkat. Persze a terhesekre ez másképp van, négy hetente van vizsgálat (ha amúgy minden rendben). Viszont érdekes módon, T-vel összehasonlítva a dolgokat, neki több vizsgálata van, például van ez az AFP (egy vérvizsgálat amelyből kromoszómarendellenességek valószínűségét próbálják becsülni) ami vitatott volta miatt itt No-ban fizetős és nem kötelező, Mo-on viszont megcsinálják mindenkinek. Ráadásul T. dokija alapból ilyen jópofa 3D-s ultrahangot csinál. Itt csak fekete-fehér van a dokinak, és ebből is csak hármat fizet összesen a biztosító a terhesség ideje alatt. Persze itt is elérhető a 3D-4D változat külön össszegért de úgy kellett vadásznom rá hogy hol mert nem olyan elterjedt hogy rohannak az emberek csináltatni (mi is csak egyszer akarjuk, kíváncsi vagyok, na).
Természetesen No-ban is virágzik a terhességre és a baba első életéveire (első gyermekes szülők különösen célcsoport) épülő biznisz, miért is lenne ez másképpen. A felső határ a csillagos ég, és olyan kütyük vannak súlyos összegekért hogy például babakocsi-ringató gép. Ez egy henger alakú cucc amit rá kell szerelni a babakocsi egyik lábára és elkezdi ringatni, mondjuk kar és láb nélküli szülők (elnézést) esetében hasznosnak képzelem. Mivel én is úgy voltam vele mint mások hogy amíg nem érintett a téma addig kimaradtam ebből a szubkultúrából nagyrészt, nem győzök rácsodálkozni az emberi hülyeség eddig általam nem ismert alfajtáira. Itt No-ban az anyák két extrém csoportját emelném ki (a kettő között vannak a nagyjából normálisak de ők nem olyan érdekesek). Vannak az öko-bio-szoptatósterror mamik. A feltétlen természetesség hívei, már-már a barlanglakók életmódjához tendálnak. Pelenkamentesség (mert egy igazi anya látja már a két hetes babán is hogy akció lesz 1 percen belül és más dolga sincs mint azt figyelni mikor ürít a gyermek, hogy a WC fölé lógathassa még időben) mert a pelenka nem engedi szabadon lélegezni a baba bőrét. Pubertáskorig szoptat, mert az a legjobb a gyereknek, és akinek nincs teje vagy elapad annak oka saját önzése lehet csupán). Otthon vagy születésházban szül, a kórházat messze elkerüli. Csakis teliholdkor szövött bio lenvászon hordozókendőben hordja a gyereket ovis koráig mindenhová, a kengurusokat lenézi. Száz évig otthon van a gyerekkel, a papa közben persze halálra dolgozza magát a kengurut/károsanyaggal teli babakocsit/pelenkát/génkezelt készkaját gyártó munkahelyén.
A mérleg másik nyelve a karrierista anya. Végig kosztümben nyomja a terhességet és hízik 2 kilót összesen. Tulajdonképpen a szülés és a baba jötte csak egy pár hetes zavaró elem a mátrixban, fura mert addig nem vett ki még soha annyi szabit egyszerre, de a nyolc hét leteltével már hiányzik neki az íróasztala. Onnantól be is jár újra dolgozni, a gyesen lévő férje hordja be a gyereket az irodába hogy a meetingek között megszoptassa egy üres tárgyalóban (bár leginkább eleve nem szoptat, ha van teje majd elapad). Általában nem jellemző, hogy a pénzre szorulnának rá ilyen mértékben, de ezzel érvelnek. Az sem jellemző hogy hátrány érné őket a munkahelyükön amennyiben egy teljes évet vagy akár kettőt otthonmaradnának, itt nem külső elvárásokról vagy egyéb kényszerítő erőkről van szó. Ez egy ősi, belső ösztön, és/vagy szülői dicséretet sosem kapott egyke leányok ki nem kezelt értelmetlen megfelelési kényszere amely teljesen elnyom egy másik ősi ösztönt, az ő esetükben. Anyagilag meglehetősen irracionális mindenesetre, mivel a megkeresett iszonyatos pénzeket a gyermek 18 éves koráig dadusok, bentlakásos intézetek, majd ezután a javára alapított fincsi pszichés zavarokkal küzdők érdekeit képviselő alapítvány javára utalják.

Érdekes ellentmondás, hogy ez utóbbi csoportot a média isteníti, a társadalom nagy része viszont Rabenmutternek (holló-anya) bélyegezve elítéli.

No-ban is, mint Mo-on, három évig maradhat otthon valamelyik szülő a gyerekkel (vagy fel is oszthatják ezt az időt). Viszont a szülés után 12 hónapig jár egy viszonylag magas juttatás, a szülőpénz (leegyszerűsítve az előző nettó fizetés 67%-a kb). Ha pedig az apa is legalább két hónapot bevállal akkor összesen 14 hónapig. A szülők ezt a 14 hónapot tetszés szerint feloszthatják egymás közt, de egyszerre is otthonlehetnek pl. mindketten hét hónapot. Sőt, ha havonta csak a szülőpénz felét veszik fel, akkor 24 hónapig jár. Ezután viszont, hasonlóan Mo-hoz, nesze semmi (OK, van gyermekdíj meg adókedvezmények de ez itt is a pelenkára sem elég - mégis lehet valami a korai szobatisztaságra való kényszerítésben). Ezért a legtöbb anya legalábbis részmunkaidőben, visszamegy dolgozni (anyagi helyzettől függően vagy kényszerből vagy önként) kábé egy év után. Azt hihetnénk hogy nem is rossz ez a rendszer, csakhogy van egy buktató: egyáltalán nem biztosított az elegendő számú bölcsődei hely, bár a helyzet tartományonként eltérő. Itt Stuttgartban sajnos nem biztattak sok jóval, bár még nem is tudom pontosan mikortól szeretnénk a gyermeket más gondjaira bízni (ez még sokmindentől függ, például az önmegvalósítási terveimtől de erre majd máskor térek ki). Ennyire ne szaladjunk még előre. Időről időre majd még tudósítok a dolgok állásáról, legalábbis az érdekesebb részekről.