Szaranya

Nyilvánvaló, hogy bármit teszek, szaranya vagyok. Ha szoptatom, azért (mert biztos évekig a mellemen csüng) ha nem (önző dög), azért. És így tovább.
Életem során nem szembesültem még egy olyan területtel, mint a baba körüli témák, amely ennyire megosztaná az embereket azt illetően, hogy mi a helyes és mi nem.
Van egy olyan sejtésem, hogy azért, mert minden uniformizáló általánosító törekvéssel szemben, minden gyerek és minden nő egyedi eset. Ami az egyiknek beválik, attól a másik sugárban hány.
Az én esetemben még rádupláz az, hogy mások a magyar és német szokások (hogy csak egy dolgot említsek, itt No-ban például a babákat nem naponta hanem heti 1-2szer szokás csak fürdetni - nyugodtan vonjunk le messzemenő következtetéseket a későbbi felnőttkori higiéniás igényekre vonatkozóan). Plusz ismét kijön hogy A.-val a családi hátterünk bizonyos értelemben gyökeresen különbözik.
Az én anyukám a 70-es években is szoptatott és évekig otthon maradt velünk. Az anyósom az akkori NDK jóval "gyerekbarátabb" felfogásának köszönhetően néhány hét után visszament dolgozni, nem szoptatott és még sorolhatnám (leszögezem, A.-n nem fedeztem fel ennek még semmilyen felnőttkorig kiható negatív következményét, ami szintén a tékitízi-megérzésemet növeli).
Borítékolható hogy én bármit csinálok, az egyik oldalról kritika fog érni. Na de nem én lennék az atomTYÚK (igen, súlyos upgrade történt) ha mindezt nem tojnám le magasról, hogy stílszerű legyek. Lehet hogy ösztönösen (sőt, biztos) de valahol a kettő között érzem a magam számára a megfelelő dolgokat...én szoptatok például (akartam is, szerencsém is van, segítséget is kaptam hozzá - ugyanis a világ legtermészetesebb dolga egyáltalán nem magától értetődően egyszerű), de V. ha minden jól megy és kapunk helyet (ez külön posztot érdemelne, hogy milyen kevés itt a bölcsödei és óvodai helyek száma) akkor megy majd bölcsibe úgy másfél éves korától előre láthatólag. De ne szaladjunk ennyire előre...
Amikor próbáltam felkészülni arra amire nem lehet (ti. ha itt a baba) úgy gondoltam, hogy vásárolok egy darab megbízható gyermekgondozási szakkönyvet és ha valamiben bizonytalan vagyok abban utánanézek. Namost, mostanára egy teljes polcot elfoglal a terhességgel és a babával kapcsolatos szakirodalmam, mentségemre szolgáljon hogy nagy részét ajándékba kaptam. Vicces hogy nem csak laikus internetes fórumokon olvashatunk egymásnak gyökeresen ellentmondó nézeteket, hanem ezek a könyvek is, van hogy homlokegyenest ellenkező infót tartalmaznak. Nyilván ez valami direkt összeesküvés, a világ babakönyves szerzői leosztják a lapokat, hogy "én azt írom hogy szabad sírni hagyni és hogy igény szerint szoptatás, te meg írd azt hogy folyton fel kell venni és fix napirend, ok?" - ezzel támogatva hogy végső soron minden anya az ösztöneit kénytelen használni. Végülis van pár objektív tudnivaló, aztán a maradék 98%-nyi témában tényleg csak ez működik.
Ha már így elnézem a könyveim, egyet emelnék ki ami nem gyermekgondozési szakkönyv, hanem a gyermeklélektannal foglalkozik 6 éves korig. Erről ki merem jelenteni hogy alapmű és egyáltalán nem magától értetődő vagy mondjuk egy magas szintű EQ-val rendelkező felnőtt által automatikusan tudott dolgokat ír le. Ez számomra Ranschburg Jenő: Szülők könyve. Eleve nekem gyermekpszichológiában ő az etalon, lehet ez is ízlés kérdése, de egyszerre empatikus és ugyanakkor nagyon is tudományos a látásmódja. Annak ellenére hogy ő is praktizált már a sötét 70-es években amikor pl. mind a magzatfejlődésről mint a kisgyermekkorról alig tudtak valamit (a mai sokban az akkori szemlélet gyökeres ellenkezője), az elmúlt években megjelent könyveiben elismeri pl. saját nézeteinek fejlődését, mivel aktívan követte az utóbbi évek "felfedezéseit" a témában, az egyik legérdekesebb pl. a biztos kötődéssel kapcsolatos kísérletek.