álláskeresés N. országban - 3. rész

Ismét változások történtek, mert mint tudjuk, az élet csak korlátozottan engedi tervezni magát (szerencsére). Mondjuk ez az ország eléggé inspirál arra, hogy totális kontroll alá vonja az ember az élete minden területét, semmi teret nem engedve spontán örömöknek és véletlen eseményeknek. Tegyük fel hogy a véletlen események bekövetkezése esetén 50-50% arányban oszlanak meg az események előjel szerint, azaz fele jó, fele rossz. Ez a n. emberek számára vállalhatatlan kategóriájú kockázat, inkább történjenek lagymatag és közömbös dolgok, amik azonban tervezhetőek. Folyamatosan igyekszem kivonni magam ez alól:)
Most ott tartok tehát hogy a majdnem fatális burnoutbol szerintem már kifelé jövök, július végéig dolgozom még mint tanácsadó a n. közszféra legnagyobb munkaadójánál, amelynek fő, egyetlen és sikeres terméke a biztonság (mostanában a fő exportpartner Afganisztán, és kicsit kezd megnőni a a termék gyártása során tapasztalható emberi erőforrás veszteség). Utána elutazunk A.-val 3 hétre Svédországba biciklizni kocsikázni meg csak úgy ülni egy tó partján és nézni kifelé a fejünkből és a Hütte-ből . Utána még november végéig papíron van munkám, csak a jó magaviseletem és az iparág titkainak védelme sok túlóra miatt fel vagyok mentve a munkavégzés alól, hát van rosszabb helyzet az életben. Utána meg már nincs (és sajnos a Volvótól is meg kell válnom). Amióta erről a munkaügyi központ is tudomást szerzett, kaptam is egy időpontot már most hogy jelenjek meg egy tanácsadó elbeszélgetésre. Ennek számomra abban az esetben van jelentősége amennyiben nem rögtön decembertől lenne új állásom, és így jogosult lennék munkanélküli segélyre (amely egyáltalán nem ártana a családi kasszának). Hát ez valószínű. Majd beszámolok róla milyen volt, eddig pozitív, mert írtam nekik egy e-mailt hogy nem jó az időpont és kaptam másikat. Addig próbálom leküzdeni a munkaügyi központtal kapcsolatos előítéleteimet és ellenérzésemet...lelki szemeim előtt segélyért sorba állók sora illetve átképzendő kamionsofőrök hada jelenik meg, hát meglátjuk velem mit tudnak kezdeni.
Közben ugyanis egészen más terveim vannak. Vagyis hogy még egyáltalán nincsenek terveim. Lehet hogy ez nálam egy előrehozott (?) midlife crisis (bár leginkább semmi ertelme felcímkézni). Szóval, minden valoszínűség szerint, egyetemi tanulmányaim alapján elérkeztem a Maslow-piramis legtetejére (vo: önmegvalósítás), és mivel arra rájöttem hogy ez nem az eddigi munkám és az ezen a pályán fellelhető perspektívák egyike sem az, ezért mást kell keresnem. Már megpendítettem a 2. részben is, hogy kereső fázisban vagyok, és ez még mindig így van.
Eszem ágában sincs decembertől újra beszállni a mókuskerékbe, de ez nem azt jelenti hogy tétlen leszek. Az már kezd körvonalazódni hogy mivel nem értek a kenyérsütéshez ezért pékként nemigen fogok állást kapni, elkerülhetetlen valamiféle tovább-, át- vagy kiképzés.
A helyzetet tovább bonyolítja, hogy A., aki karrierügyileg éppen teljesen más szakaszban van mint én, azaz ő nagyon is tudja mit akar (szerencsére, mivel egy háztartásban két útkeresőt egyidejűleg nem engedhetünk meg magunknak), ennek érdekében éppen pályázik, és mivel szabad kezet kapott tőlem földrajzilag, ezért fogalmam sincs hogy októbertől hol leszünk (legkorábban szeptember végén tudja ehagyni a jelenlegi munkahelyét), ami kicsit megnehezíti az én tervezésemet, de ezt jelnek veszem arra hogy még ne is tervezzek. Update: közben, örömteli eseményképpen eldőlt hogy Stuttgartba költözünk. Én ennek örülök, ott vannak barátaink is, és csak 200 km délre. Remélem a klíma is jobb lesz kicsit:) A. szerint nekem ez az első lépés vissza Mo-ra, hiszen Svábföldre megyünk. Hamarosan tehát posztolok a lakáskeresésről, amit most kezdünk. Ez itt egy külön esemény és valóban érdekes, mivel nagyon élénk a lakásbérleti piac keresleti oldala (sajnos), ezért aztán számos vicces szituáció várható.