álláskeresés n. országban - II.

Meglepő fordulatot hozott n. álláskeresésem. Kaptam egy ajánlatot! De nem ez a fordulat, ez végülis a befektetett energiának köszönhetően várható volt....hanem:
1. Több mint öt év után az én és a hárombetűs cég (Sok Alattomos Program) útjai szétválnak, közös megegyezéssel .
2. Már csak július végéig kell dolgoznom! Agyő military!
3. Nem megyek új munkahelyre.
4. Mégsem fogok unatkozni.
Hogy mit is fogok csinálni akkor pontosan, arról majd beszámolok, nagyon izgalmas lesz az biztos, és merőben más mint amivel eddig foglalkoztam. Annyit elárulok, hogy adózással és szociális juttatásokkal kapcsolatos, vagyis a jövő adófizető nemzedékével próbáljuk majd maximalizálni a N. országban (még) bezsebelhető állami pénzeket legális kartellt képezve. Közben pedig még tanulni is fogok, az élet iskoláján kívül még iskolapadban is, majd erről is írok még. Amikor lassan 8 évvel ezelőtt (uramisten) befeztem az egyetemet, szörnyülködve figyeltem azon - szerintem tökéletesen feleslegesen - erőlködő társaimat akik azonnal folytatták tanulmányaikat (néhányan közülük azóta sem dolgoztak egy napot sem...), hogy egy második, harmadik diplomát szerezzenek, ki tudja, kinek-minek akarván megfelelni. Én akkor azt gondoltam, hogy a tanulásnál a munka csak jobb lehet, utáltam a vizsgázást és azt, hogy elvileg nem volt szabadidő. A munkában, úgy képzeltem, az ember kezéből estefelé kiszámítható időben kihullik a kalapács (na jó, a billentyűzet), majd másnap reggelig lelke és szelleme gondtalan és könnyű, nincs ott az állandó "most is tanulni kéne" mumusa a háttérben, folyamatos lelkiismeretfurdalást okozva. Enyhén szólva nem tartoztam soha azok közé, akik - mint pl. egyetemi kedves barátom, Á. - már novemberre megtanulták az összes anyagot az őszi félévben. Ha tudtam volna azt amit ma, amikor átléptem az alma mater küszöbét és búcsúzóul meghúzkodtam Marx bácsi bronzszakállát, nos...akkor is mindent ugyanígy tennék:) Nem bántam meg hogy alig 24 évesen elkezdtem dolgozni. A kalapácsos gondolat hol igaznak bizonyult, de sok időszakban bizony nem, elég nyomasztó dolog pl. szoftverprogramok képernyőivel álmodni.
A bűvös hetedik évvel azonban lehet valami, ugyanis tavaly kezdett el bennem motoszkálni a gondolat, hogy így, hét év után, valami mást kéne csinálni, valamit, amit jobban szeretnék, valamit, aminek nem az az egyetlen társadalmi haszna hogy nő a bankszámlám és ez visszatart különböző fehérgalléros gazdasági bűntények elkövetésétől. De hiába lennék én szívesen virágkötő avagy pék, amikor sajnos az egyetlen dolog amihez értek (de ahhoz, mondjuk, nem is olyan rosszul, bár ez ennyi rápazarolt idő után a minimum) - egy szoftvercég termékének egy szeletkéje, amiről ráadásul mint arról több alkalommal meggyőződhettem, nemigen cseveghetek a fodrászommal. Az egyetlen kiút ebből a dilemmából: valami újat kell tanulnom! Ahogy ízlelgettem a gondolatot, egészen megtetszett. De mit? Természetemnél fogva vonzódom a nagyon magasan specializált, különleges dolgokhoz, valószínűleg azért, mert irtózom a középszerűségtől. Valamint olyan dolognak kell lennie, amibe van esélyem még majd harmincöt évesen is kezdőként belevágni, megtanulni nagyon jól és persze - hogyan is adhatnám alább - a legjobbnak lenni. Ötletben nincs hiány, az elmúlt hónapokban a jógaoktatótól a tolmácsig sokminden eszembe jutott, majd szép sorban mindről ismét lebeszéltem magam, nem kishitűségből hanem mert - van realitásérzékem. Vagy ez a kettő ugyanaz? Lehet....azóta is vannak újabb ötleteim, és van egy nagy álmom is, de talán ti, akik kicsit is ismertek, tudtok segíteni. Mivel foglalkozzon egy harmincon túli atomcsirke? Porszívóügynökségek kíméljenek!