hun vágy

Konkrétan nem az Attila-korabeli szexuális szokásokat szeretném taglalni, hanem az a helyzet, hogy, hamarabb mint gondoltam, eljött az az idő, hogy vágyom Magyarországra. Vonakodom leírni, hogy haza, mert home is where your heart is (gy.k. ahol a szíved, ott az otthonod), meg a lakásunk, amely valóban igazi otthon (annak köszönhetően hogy házastársi közösségünk egyik tagjának van ahhoz érzéke, hogy a pink kárpitot a zöld falhoz, az öt elem egyensúlya a térben stb., a másik tag pedig segít mindezt beszerezni, felszerelni, odatolni, de nem mondja hogy a fengshui hülyeség) is ITT van, de akkor is. Az embernek mindig az kell, ami éppen nem elérhető. Persze az eddigi posztok alapján, ami N. országot rendkívül kietlennek festi le, lakhelyünket pedig borzalmas iparvárosnak (legutóbbi anyaországbéli látogatóink meg is jegyezték, hogy "nna, nem is olyan szörnyű ez a város, aszittük a blog alapján hogy sokkal rondább"), a honvágy érthető is. Amúgy, adós vagyok néhány pozitív leírással is, mert azért itt is vannak szép (tájak), gyors (autópályák), olcsó (sörök), kellemes (emberek) dolgok, és igazából tök jól elvagyunk itt és különben is a seggünket a földhöz verhetjük hogy euróban kapjuk a fizunkat. Bár szegény német gazdaság is nagy bajban vagy, egyem a szívét, a daxli tegnap 3 éves mélypontján volt, nagyon aggódunk hogy mi lesz, lehet hogy nemsokára az átlag n.polgár kénytelen lesz megint aljamunkát végezni az ezereurós munkanélküli segélye helyett, jujj. Mégis, hiszitek-e vagy nem, mintegy alig 3 hónap után, elfogott a honvágy. Pedig már tettünk ellene, megelőzésképp két hete elmentünk itteni magyar étterembe - elveimmel teljes ellentétben, mivel általában az itteni ungarische gulasch semmiben nem különbözik a nnép többi 367-féle barna szószban úszó húsételétől, de A. ragaszkodott hozzá - és iszonyú kellemes meglepetésben volt részünk. Tényleg olyan volt, mint otthon, és mivel nem vagyunk annyira gasztrobunkók, merem állítani, hogy kifejezetten jó is volt, ez azt jelenti, hogy mondjuk verte az átlag magyar éttermi színvonalat (különben is, ott is nagyon nehéz igazi magyaros, és tényleg jó éttermet találni, ahol mondjuk a hortobágyi palacsinta tölteléke nem az előző heti húsmaradékok darálva, hanem esetleg emlékeztet a Gundel-féle Kis magyar szakácskönyv receptjére, de legalábbis minimum a Horváth Ilona színvonalat megüti). Persze, magyar családi vállalkozásról van szó, és miután a németül beszélő pincér elkapta családi egyvelegnyelvünk egy-két magyar foszlányát, azonnal váltott magyarra és még kedvesebb lett mint előtte, pedig addig sem próbált minket elűzni a vendéglátásban néha sajnos tapasztalható keresetlen modorral. Egyébként meg, néha én is főzök itthon olyat amibe teszek fűszerpaprikát, meg állandóan az emerkettőpetőfirádió megy onlájn (az időjárásnál le szoktam venni a hangot, hogy ne frusztráljon annyira hogy itt mondjuk állandóan 10 fokkal hidegebb van, sőt, neadjisten még a Balaton vízhőmérsékletét is meg kell hallgassam, na már csak az hiányozna). Ennek a rádiónak a hallgatása persze egyben azt is szolgálja, hogy megtudjam, hogy az egyik albérlőnk, egy nagyon szimpatikus hírszerkesztő jó egészségnek örvend-e. Minden fontos emberrel és családtaggal tartom - próbálom tartani a kapcsolatot, ahogy sikerül persze. Meg ez aztán mindig mindkét félen is múlik. De azt akartam ebből kihozni, hogy nem is konkrétan az emberek hiányoznak, hiszen ott a skype, e-mail, sőt, a legbátrabbak már személyesen is elmerészkedtek hozzánk Ormányházára (Rüsselsheim szó szerinti jelentése, és aki azt hiszi hogy Bugyi a röhejes helységnevek csúcsa, azok számára már készül egy szószedet az itt található elképesztő nevű városokról, a szomszéd falu pl. Gyűlöletluk). A hangulat, a nyelv, az életérzés hiányzik, minden olyasmi tehát, ami itt nincs, vagy nem olyan....Például, tudvalevőleg a világ legrövidebb könyvei közé tartozik A német humor ezer éve (ezen a ponton, meg kell jegyezzem, hogy A. - nem csak ebben - rendkívüli kivétel, aki ismeri, az tudja, mondjuk szerintem elég bizonyíték hogy megtanult magyarul annyira, hogy szóvicceket gyárt), és én nem tudom, hogy az én abszurdba hajló fekete humorom tipikusan magyar-e, de nagyon fárasztó minden poén után elmagyarázni a riadt tekintetű kollégáimnak, hogy "vicc volt...." (mondjuk 90%-a a közvetlen kollégáimnak a német hadsereg volt tisztje, lehet hogy ez is belejátszik, bár a kényes történelmi vicceket azért kerülöm, nem szoktam például megkérdezni tőlük, hogy a nagypapinak van-e még otthon a pincében egy kis auschwitzi szappanja wehrmachtos csokija). Aztán amúgy, a teljesség igénye nélkül: úgy elmennék az (állítólag megújult) Toldi moziba értelmes filmet nézni (itt ráadásul mindent szikronizálnak, a feliratos film eredeti nyelven gyakorlatilag nem létezik, egyszer mentünk moziba itt eddig, kinéztük az egyetlen frankfurti mozit ahol a Burn after reading (magy: Égető bizonyíték) című naggyonjó film angolul ment, na lekéstük ezért sajnos kénytelen voltam dzsordzsklúnit németül hallgatni, és bár az én fülemnek igazán nem idegen e nyelv, de azért vannak határok), az Andrássy útra sétálni, a Rudasba fürdeni, a budaörsi kőhegyre, csak úgy hétvégén Pécsre, vagy a Borsodi dombságba, vagy akárhová....csak lehessen 5 kilométeres körzetben túró rudit kapni.