repülőország

Igazából nagyon egyszerű elv alapján kerestünk lakást, mivel egyikünk sem ismerte különösebben a környéket, az volt a cél, hogy legalább A. munkahelye ne legyen messze, az enyém már úgyis csak közelebb lehetett, a 970 km-t nehéz lenne überelni. Így aztán egész egyszerűen az említett munkahely 15 km-es körzetében kerestünk. Azt tudtuk előre, hogy a harmadik legnagyobb forgalmú európai reptér (az első kettő helyes beküldői közt kisorsolok 1 üveg helyi specialitást, azaz almabort - n. nyelven Apfelwein - avagy a helyi nevén Ebbelwei, illetve Äppeler, amelyet a következő anyaországbeli látogatásomon személyesen adok át, egyébként csak fröccsnek lehet inni szerintem de annak egészen kellemes) a közelben lesz, de nem nagyon foglalkoztunk ezzel, nincsenek nagy igényeim ilyen téren, elég nekem, hogy most már nem kell a repülőn rajta ülni, amúgy igazán nem zavarnak. Na jó, azért arra figyeltünk, hogy ne olyan helyre költözzünk ahol a legdurvább a zajterhelés, de amúgy nem volt túl fontos tényező, különben is, egész gyermekkoromat egy kisvárosi reptér hallótávolságában éltem le, szóval az alapedzettségi szint megvan.

Szóval azt akartam írni, hogy a nap bármely szakában felnézek az égre, tutibiztos hogy van ott egy repülő. Olyan ez mint egy égitest, amely mozog, a jelenléte annyira természetes, hogy már fel sem tűnik. Vagyis, nálam még nem jött el ez az apatikus szakasz, nekem még minden alkalommal feltűnik. Lehet hogy csupán pozitív és rendkívül alkalmazkodó személyiségemnek köszönhető hogy én mindig örülök ha meglátok egy repcsit, sőt, ha A. velem van, az ő legnagyobb örömére, mint egy kisgyerek mutogatok az égre: "ott, ott, már megint, de vicces" mint egy idióta. Ezt magam sem értem, teljes ellentmondásban áll azzal, hogy mintegy 140 ezer lerepült kilométer, illetve 11 különböző (asszem) európai reptér legeldugottabb női mosdó-koordinátáinak pontos ismerete és az ebből eredő traumák miatt igazából a repülés és a repülőterek számomra mindennemű varázsukat, ami valaha is létezett, elveszítették. Szerencsére viszont alig hallani őket, de ebben az országban persze, mint minden olyan helyen, ahol az emberek legnagyobb problémái közt ez első tíz helyen megtalálható az, hogy a sz*r büdös (már elnézést, de a vulgaritásnál mint nyelvi kifejező eszköznél egyszerűen nincs jobb, ha bizonyos mondanivalók megfelelő hangsúlyozására törekszünk), a helyi lakosság buzgón tiltakozik a légiforgalom további növelése ellen (2 hétre beutalnám őket nyaralni a ferihegyi bevezetőút mellé). Persze ennek sok oka van, amióta sok helyen már csak 38 órás a munkahét, több idejük is van polgárkodni, meg amúgy is, itt aztán megvan a kultúrája az érdekvédelemnek, a fogyasztói-, és civil öntudat tetőzőben van. Bizonyára sorsszerű is ez nekem, meg látnoki képességeimet jelzi, hogy itten lakunk, a repülőutcák alatt, mert amint a mellékelt ábrán látszik, már korai képeimen megjelent a repülőgép az égen, mint motívum. 6 éves kori rajzomon, ha nem ismernétek fel csípőből, a Malév egyik TU-154-es típusú gépe látható, inkluzíve magyar felségjel. (Őszintén remélem amúgy, ez a típus már nem röpköd itt felettünk, bár ki tudja, az utóbbi hetek eseményei alapján, az embernek már a Star Alliance-os légitársaságokban sem lehet bizodalma.)

Egyszóval, ahogy Julika mondaná, mókás itt, repülőországban lakni.